Majdnem háromszoros túljegyzés érkezett a hároméves államkötvények tegnapi aukciójára. Az Államadósság Kezelő Központ hatvanmilliárdról hetvenmilliárd forintra emelte fel az értékesítésre szánt mennyiséget. Az elfogadott ajánlatok 7,99–8,51 százalékos hozamsávot eredményeztek. Az átlagos hozam 61 bázisponttal emelkedett az előző értékesítés óta: 8,47 százalék lett. (Z. B.)
*
Javuló tőzsdei hangulatra utalnak Tokióban az új részvénykibocsátások. A NEC Electronics harminchétmillió darab részvényt értékesített, összesen 1,3 milliárd dollár értékben. A NEC árfolyama az új részvények tőzsdei bevezetésének napján több mint harminc százalékkal drágult. A befektetői kedv erősödését jelzi, hogy az áprilisban elért húszéves mélypontjáról a Nikkei tőzsdeindex három hónap alatt harminc százalékkal emelkedett. (Z. B.)
*
Brandenburg német tartomány árszintjének júliusi növekedése júniushoz képest 0,3 százalékos volt, az éves infláció pedig ezzel 0,9 százalékos lett – közölték tegnap. Elsősorban az utazási programok drágultak, havi szinten 8,1 százalékkal. (MTI–Eco)
*
Emelkedett a mértékadó devizákkal szemben a lengyel zloty árfolyama, ami immár havi csúcsát közelíti a dollárral való összevetésben: a kereskedők attól tartanak, hogy mindez agresszív spekulációs vásárlások eredménye, és így rendkívül nagy a profitkivét eshetősége A zloty a dollárral szemben a tegnapi kereskedés első szakaszában 3,8268-ig erősödött, ami csaknem egyszázalékos javulást jelentett a szerdai záró árfolyamhoz képest. (MTI)
*
Svédországban csökkenni fognak az árak az euró bevezetése esetén, nem pedig nőni, mint ahogy az számos országban történt 2002 elején. Legalábbis ezt állítja Ann-Christin Nykvist svéd mezőgazdasági miniszter, aki az árcsökkenések érvével kampányol a lakosság meggyőzésére – kevesebb mint két hónappal az euró bevezetéséről tartandó népszavazás előtt. A miniszter számítása szerint egy svéd család éves kiadásai harmincezer koronával (2350 euróval) csökkennének, ha az ország 2006-ban valóban bevezetné a közös európai valutát. (MTI)
Jöjj el, Urunk, Jézus!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!