Arra a kérdésre, hogy az elismerést mivel érdemelte ki, Teller Ede az MTI-nek kijelentette: „Azt hiszem, azzal, hogy a hidrogénbomba elkészítésében való közreműködéssel segítettem a hidegháború áldozatok nélkül történt megnyerését, a Szovjetunió meghátrálását.”
A San Francisco melletti Stanfordban élő, 96. évében lévő fizikus idős kora miatt nem utazhatott el Washingtonba, így az elnöki kitüntetést nevében lánya vehette át George Bush elnöktől a Fehér Házban rendezett ünnepségen.
*
Némileg megrendült egészségi állapota ma sem akadályozza őt abban, hogy változatlan intenzitással dolgozzon. Szavai szerint azon munkálkodik, hogy miként lehet a magenergiát a lehető legbékésebb célokra, a lehető legbiztonságosabban, a lehető legóvatosabban felhasználni elektromosság termelésére, mégpedig az urán „testvére”, a thorium alkalmazásával.
A változatlanul szellemi ereje teljében lévő tudós elmondta, hogy bár figyelemmel kíséri a magyarországi eseményeket, kapcsolata hazánkkal nem olyan szoros, mint szeretné. Megelégedéssel szólt arról, hogy Magyarországon jó irányba fejlődnek a dolgok, örömét fejezte ki, hogy az ország integrálódik Nyugat-Európához, és azt ajánlotta, hogy építsen ki minél szorosabb kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Az Egyesült Államok olyan hatalom, amelyik hatalmát önzetlenül, a béke előmozdítására használja fel – hangoztatta Teller Ede, aki örömmel nyugtázta azt is, hogy a Bush-kormányzat a lehető legkevesebb áldozattal nyerte meg az iraki háborút, megszabadítva Irakot a földkerekség egyik legveszélyesebb diktátorától.
A magyar népnek Teller Ede azt üzente, hogy minél jobban vegye ki részét a béke megszilárdítását célzó erőfeszítésekből. Egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy egészségi állapota javul, s több időt tölthet szülővárosában, Budapesten.
Teller Ede 1908. január 15-én született a magyar fővárosban. 1935-ben érkezett az Egyesült Államokba, ahol figyelme fokozatosan a magfizika felé fordult. Fontos szerepe volt olyan védelmi kutatásokban, mint az amerikai atombomba kifejlesztéséhez vezető Manhattan-terv, valamint az SDI, vagyis a csillagháborús tervként emlegetett stratégiai védelmi kezdeményezés, amit kiemelt a szerdai kitüntetés hivatalos indokolása is.
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet Harry Truman elnök alapította 1945-ben a második világháborúban teljesített kiemelkedő civil szolgálatok elismerésére. John F. Kennedy elnök 1963-ban a kitüntetést kiterjesztette a legkiemelkedőbb hivatásbeli teljesítmények elismerésére is.
Teller Ede folytatta az amerikai magyar hagyományokat, hisz nem ő az első az Egyesült Államokban letelepedett magyar származású, világhírű személyiség, aki ebben a magas rangú kitüntetésben részesült. A nagy elődök közé tartozott az informatika forradalmára, a programelvű számítógép megalkotója, Neumann János, aki 1956-ban David Eisenhower elnöktől vehette át a kitüntetést. Az ugyancsak magyar származású karmestert, Ormándy Jenőt pedig 1970-ben Richard Nixon elnök részesítette a legmagasabb amerikai polgári kitüntetésben.
Jöjj el, Urunk, Jézus!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!