Aerodinamikailag megtervezett, 180 centiméter fesztávolságú szénszálas szárnnyal fölvértezett dresszében tegnap hajnali öt órakor kiugrott az angliai Dover fölött kilencezer méteres magasságban sikló repülőgépről az osztrák Felix Baumgartner, hogy a világon elsőként minden külső segítség nélkül átrepüljön a La Manche-csatornán. A terv sikerült, a 34 éves autószerelő mintegy 14 perc múlva Calais-nél, egészen pontosan onnan 35 kilométerre, Cap Blanc-Nez-nél ért a francia tengerpartra.
A csatorna 35 kilométer széles szakasza fölött átrepülő Baumgartner az indulás után kezdetben óránként 360, az út többi részén leginkább 220 kilométeres sebességgel száguldott. A nagy magasság miatt a légi út első felében oxigénpalackból lélegző sportember a csúcsbeállítás legutolsó szakaszában, már a francia partok fölött járva, 304 méteres magasságban oldotta ki ejtőernyőjét. Bár az újdonsült rekorder hővédő ruhában úszott az égen, a kezdetben mínusz 40 Celsius-fokos hideget nem mulasztotta el megemlíteni földet érése után nyilatkozva. Elmondta: a hidegen kívül leginkább az zavarta, hogy többnyire felhők között kellett repülnie, ezért viszonyítási pontok nélkül sokkal inkább csak sejtette, mint tudta, hogy merre megy. Később a köd okozott látási nehézségeket, így csak az utolsó két kilométernél kezdte látni Cap Blanc-Nez partjának fényeit.
A BBC tudósítója szerint az osztrák Superman különös látványt nyújtott röptében: eleinte egy apró pont cikázott a felhők között, később egy furcsa, szárnyas ember ereszkedett a föld felé a hajnali égen, a felkelő Nap előtt.
Felix Baumgartner három évig készült a tegnapi kalandra. A repüléshez használt karbonszálas szárnyakat a müncheni egyetemen tervezték: a sportoló az amerikai Utah államban tesztelte őket, a sivatag fölött végrehajtott ugrásokkal – tudta meg az MTI. A csatornarepülésre készülő osztrák egy száguldó Porsche tetejére kötözve is hosszasan utazott.
Az újdonsült rekordernek nem ez volt az első nagy ugrása. 1999-ben – szintén rekordot beállítva – leugrott a világ legmagasabb épületének számító Kuala Lumpur-i Petronas-torony tetejéről, 452 méter magasságból, Rio de Janeiróban pedig a Jézus-szoborról vetette magát a mélybe, ejtőernyőt használva.
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!