Tiltakozó oktatási érdekvédők

Közös nyilatkozatot adtak ki tegnap a köz- és a felsőoktatásban, a szakképzésben, valamint a kutatásban érintett nyolc ágazati szakszervezet vezetői arról, hogy nem tartják alkalmasnak társadalmi vitára az oktatási miniszter által június 15-én nyilvánossá tett felsőoktatási reform koncepciójáról szóló szakmai anyagot.

Hanczár János
2003. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke – tolmácsolva az érdekvédelmi tömörülések álláspontját – sajtótájékoztatón elmondta: egyetértenek azzal, hogy a bolognai dekrétumban megfogalmazott egységes európai felsőoktatási térséghez a magyar iskolarendszer is csatlakozzon, azonban a leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy ennek a koncepciónak a meghirdetése kapcsán a felsőoktatás teljes átalakítására kíván a szaktárca javaslatot tenni. Emellett megemlítette, hogy a közelmúltban elfogadott közoktatási törvényben szerepel a kétszintű érettségi, amit a szaktárca most egyszintűvé állítana vissza.

Kis Papp László kiemelte a szakmai anyagban olvasható, a pedagógusképzésről szóló „zavaros” elképzeléseket és azt, hogy az előterjesztés az állami felsőoktatási intézmények magánosítását helyezi előtérbe, ami magával vonja az oktatók, a szakalkalmazottak, a kutatók közalkalmazotti státusból való kikerülését. A koncepció emellett felveti a tandíj intézményének bevezetését is. Az érdekvédelmi szervezetek azt várják a kormánytól, hogy vizsgálja felül az idei, a felsőoktatást sújtó elvonások mértékét, és nyilatkozzanak arról a kiszivárgott hírről, amely szerint jövőre ezen a területen mintegy tíz és fél milliárdos költségmegvonás várható. Az érdekvédelmi szervezetek arra kérték az oktatási kormányzatot, hogy a nyári szünetet ne használja fel a társadalmi vitára, hanem az összes érintett részvételével halassza őszre az egyeztető tárgyalásokat.
A közoktatási törvény módosítása eldöntötte a kétszintű érettségi kérdését, a felsőoktatási intézmények 2005-től eszerint felvételiztetnek – reagált az elhangzottakra a távirati irodának az oktatási tárca helyettes államtitkára. A felsőoktatás reformjáról szóló koncepció elsősorban a működtetésre koncentráló átfogó vitaanyag, a pedagógusképzés reformjával külön szakmai bizottság foglalkozik a tárcánál – tette hozzá Mang Béla. A felsőoktatási intézmények magánosítására vonatkozó bírálatokról kifejtette: a korszerű működéshez hozzátartoznak olyan új formák is, amelyek szabadabb gazdálkodásra adnak lehetőséget. Ennek első lépéseként a magántőke bevonásának lehetőségét említette. Mang ugyanakkor leszögezte: tandíj nincs és nem is tervezik a bevezetését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.