Blair ehelyett megragadta az alkalmat, hogy a média képviselőin keresztül emlékeztesse a Munkáspárt tagjait és szavazóit: szombaton elmondhatják, hogy pártjuk hosszabb időt töltött egyhuzamban kormányon, mint valaha. Tony Blair ezzel a megjegyzéssel arra is célzott, hogy a „régi munkáspárt” – a párt baloldala – jobban teszi, ha nem sokat bírálja a jelenlegi vezetőséget, az „új munkáspárt” létrehozóit, hiszen nélkülük nem alakulhatott volna munkáspárti kormány 1997-ben, és nem maradhatott volna hatalmon 2002-ben. Blair azt mondta, hogy a kormány egészében véghezvitt mindent, aminek véghezvitelére megválasztották. Ez a kijelentés nem felel meg teljesen minden szavazó tapasztalatának, kivált a frontos közszolgáltatások, a betegellátás, az oktatás, a közlekedés és a közbiztonság területein.
A miniszterelnök, ki tudja hányadszor, ismét védelmébe vette a kormány által tervezett, de a baloldal részéről elkeseredetten ellenzett kórházreformot. Ez az elképzelés, amelynek értelmében a legjobbnak ítélt kórházak messzemenő autonómiát kapnának az országos betegellátó szolgálaton belül, merőben ellenkezik a „régi munkáspárt” ideológiájával, éppúgy, mint a magasabb egyetemi tandíjak bevezetése. Ez a két reform könnyen olyan nemezissé válhat még a Blair-kormány számára, mint annak idején Margaret Thatcher önkormányzati adóreformja.
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!