Utórengések Japán északi területein

Több ezer ember töltötte az éjszakát rögtönzött sátrakban Japánban, mert a hét végi földrengés után az ország északi részét erős, a Richter-skála szerint 5-ös magnitúdójú utórezgések rázták meg vasárnap este és tegnap reggel.

2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erős utórengések nyomán ismét mozgott a föld vasárnap este és tegnap délelőtt Japán északi részén, ahol a hét végi földlökések miatt több száz ember megsérült. Az újabb természeti csapástól tartva ezrek töltötték harmadik éjszakájukat a szabadban vagy összetákolt sátrakban – adta hírül a Reuters.
A hatóságok szerint a szombati földlökésekben körülbelül ötszázan sérültek meg és hozzávetőleg ugyanennyi lakóépületben keletkeztek károk, a fővárostól 300 kilométerre északra fekvő Mijagi prefektúrában. A rengések miatt több mint 130 ezer otthon maradt elektromos áram nélkül. Mint megírtuk: a helyzetet nehezítette, hogy a természeti jelenséget megelőző özönvízszerű esőzések miatt több helyen földcsuszamlások is keletkeztek.
„Nagyon félünk. Meddig tartanak még a földrengések?” – fogadta az apró városba, Nangóba látogató TV Tokyo munkatársait tegnap egy takaróba bugyolált asszony, aki több száz társával együtt egy helyi tornateremben lelt átmeneti menedéket. Az iskola vendégszeretetét tegnap a szombatinál is többen voltak kénytelenek élvezni, mert az utórengések a hét végi földmozgások után felhúzott átmeneti szállásokat is megrongálták.
Japán legalább három tektonikus lemez találkozásánál fekszik, ezért az egykori távol-keleti császárság a világ leginkább földrengések sújtotta országai közé tartozik. 1995-ben a Tokiótól 435 kilométerre fekvő Kobe városában ötezer ember meghalt, 15 ezer pedig megsérült egy erős rengés miatt.
A fővárosban az 1923-as földrengés volt a legsúlyosabb: 140 ezer ember vesztette életét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.