Mircea Geoana román külügyminiszter a bukaresti Adevarul című napilapnak nyilatkozva leszögezte: a kezdeményezés ellentétben áll azoknak a tárgyalásoknak a lényegével és szellemével, amelyeket a közelmúltban folytatott Bukarestben Kovács Lászlóval. Vasile Puscas bukaresti EU-főtárgyaló szerint az eddigi megállapodások megkérdőjelezése lenne, ha Magyarországot bevonnák az unióval folytatott román csatlakozási tárgyalásokba.
*
A kolozsvári Krónika által idézett szóvivő közölte: a román vezetés meglepődött azon, hogy Magyarország kérte bevonását az EU-csatlakozási tárgyalásokba. „Ezt a kérdést a magyar félnek kell tisztáznia, mivel az említett kijelentések ellentmondanak az unióhoz csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország vállalásainak, illetve azon tárgyalások szellemének, amelyeket július 18-án folytatott Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter Mircea Geoanã román külügyminiszterrel a román–magyar kormányközi vegyes bizottság ülésén” – jelentette ki Dobran.
A bukaresti nyilatkozatokra reagálva Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI-nek elmondta: „Magyarországnak nem áll szándékában lassítania Románia európai uniós integrációját, és jóhiszemű szándék vezérli akkor, amikor szeretne részt venni Bukarest csatlakozási tárgyalásain”. Tóth Tamás hangsúlyozta: a Külügyminisztérium jogosnak tartja a magyar kérést. „Magyarország azért akar részt venni Románia és Bulgária csatlakozási tárgyalásain már a belépés előtt, az aktív megfigyelői státus időszakában, mert Budapest és az unió számos közös érdeke ezt indokolja” – mondta. Utóbbiak közé sorolta a környezetvédelem, a határátkelés, a regionális együttműködés és a közlekedés ügyét.
A román sajtó igen nagy teret szentelt az afférnak, s diplomáciai feszültségként tálalta a kialakult helyzetet. A legtöbb bukaresti napilap címoldalon, vezető hírként közölte a magyar kezdeményezést és az erőteljes román elutasítást. „Magyarország sápot akar húzni a román csatlakozási tárgyalásokból” – írja az Eveneimentul Zilei. Az Adevarul azt is tudni véli, hogy Juhász Endre Brüsszelben kijelentette: amennyiben Magyarországot nem vonják be a román tárgyalásokba, az Országgyűlés esetleg nem ratifikálja majd Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Az MTI által idézett Curierul National című lap a magyar igény kapcsán azt a kérdést tette fel, hogy „Magyarország gyámsága alá kerül-e Románia EU-csatlakozása?”. A Curentul című újság pedig arról írt, hogy „úgy tűnik, miután a magyar vezetés vereséget szenvedett a kedvezménytörvény csatájában, másra sem tud gondolni, csak arra, hogy milyen édes a bosszú”.
Jöjj el, Urunk, Jézus!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!