Vízi parádé és tűzijáték

Az idén is lesz tűzijáték augusztus 20-án Budapesten. Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a központi állami ünnepségek szervezését és lebonyolítását a Nexus Reklámügynökség, a Nike-Fiocchi és a Mindshare Médiaügynökség konzorciuma nyerte el. A győztes 256 millió forintért vállalta el a megbízást; tavaly 600 millióba került a tűzijáték.

Czirják Imre
2003. 07. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nexus Reklámügynökség Kft., a Nike-Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. és a Mindshare Médiaügynökség Kft. által alkotott konzorcium nyerte el az augusztus 20-i, központi állami rendezvények megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázatot. A cégek nem egészen 256 millió forintos nettó (áfa nélküli) összegért vállalták el a megbízást. Ez a pályázat volt a legolcsóbb – derült ki tegnap a döntés bejelentése alkalmából összehívott sajtótájékoztatón –, a második helyezett 275 millió forintos tervet nyújtott be.
Simkó János, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, a Kormányzati Kommunikációs Központ vezetője elmondta: az önkormányzatok további ötvenmillió forintra pályázhatnak a saját augusztus 20-i ünnepségük megszervezésére. Ezen a legnagyobb elnyerhető összeg ötszázezer forint. Idén nem lesz központilag támogatott tűzijáték a vidéki nagyvárosokban. Lesz viszont Budapesten, ám a megrendezés költségei csak a szerződéskötés után (nyolc nap múlva) lesznek nyilvánosak. Burgert Péter, a győztes konzorcium projectvezetője azt ígérte: a művészi színvonalú, zenei aláfestéssel kísért tűzijáték a domborzati viszonyoktól függően Budapest negyven kilométeres körzetében figyelemmel kísérhető lesz.
Simkó János elmondta: ezenkívül lesz vízi parádé, a fővárosban sok helyszínen utcazenészek lépnek fel, a gyermekprogramok központja pedig a Margitsziget lesz. A helyettes államtitkár szerint az ünnepségek „legfontosabb célcsoportja” a gyermekek lesznek, de figyelmet fordítanak a fogyatékkal élőkre is. Kérdésre válaszolva elmondta: ez a szándék nem véletlenül esik egybe a Medgyessy Péter kormányfő által legutóbb bejelentettekkel. Mint mondta: a háromfordulós egyeztetés után mindegyik pályázó ilyen értelmű terveket nyújtott be. Simkó állítása szerint egyetlen megszokott program sem marad el, ám arra a kérdésünkre nem tudott válaszolni, hogy akkor tavaly – az önkormányzati választások előtt – miért került mindez hatszázmillió forintba. Ismert: tavaly a tűzijátékot a Nike-Fiocchi, a mostani győztes konzorcium egyik tagja bonyolította le. A MeH szakemberei szerint a tavalyi 600 millió forint és az idei 256 millió nehezen összehasonlítható, például azért, mert az első bruttó, a második pedig nettó összeg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.