A Pannonplast miatt verték meg Szászt?

Főként Kulcsár Attila ügyfelei, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vizsgálataiban érintett, jórészt a szocialisták gazdasági holdudvarába tartozó cégek és személyek között keresi a rendőrség azokat, akik megbízást adhattak Szász Károly felügyeleti elnök megverésére – tudtuk meg. Közben egyesítették a Pannonplast-botrány és a K&H Equities ügyében folytatott nyomozásokat.

Swendt Pál
2003. 08. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kulcsár Attila hazatérésére vár a BRFK életvédelmi osztálya is, mert a nyomozók, akik a Szász Károly PSZÁF-elnök elleni támadás ügyét vizsgálják, szeretnék kihallgatni a K&H Bank volt ügyvezető igazgatóját. Horváth Lajos őrnagy, a nyomozás egyik vezetője lapunknak elmondta: Szász Károly megveretésének ügyét nem egyesíthetik a másik két nyomozással, az ugyanis más jellegű bűncselekmény. Horváth úgy vélte, csak a bróker meghallgatása után, annak eredményétől függően, tehetnek ilyen javaslatot. A nyomozók szembesítenék Kulcsárt a PSZÁF azon alkalmazottaival, akikkel közvetlen kapcsolatban állt, és akiknek korábban megjegyezte, hogy „a felügyeletnek nem kellene ennyit foglalkoznia vele”, és felügyeleti meghallgatása idején sérelmezte az ellene folytatott vizsgálatot – tette hozzá Horváth. Az őrnagy szerint nem zárható ki, hogy valakik egy korábban lezárt vizsgálat következményei miatt álltak bosszút az elnökön, de valószínűbb, hogy bántalmazása összefüggésbe hozható a Pannonplast- és az Equities-üggyel. A vizsgálatban a nyomozók eddig több mint százharminc tanút, köztük a felügyelet korábban felmondással vagy elbocsátás miatt távozó munkatársait is meghallgatták, és további személyek kihallgatását tervezik – jelentette ki Horváth.
Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese lapunk kérdésére megerősítette: a főkapitányság tegnap egyesítette a Pannonplast-részvények adásvételével kapcsolatos, az ügyészség által elrendelt nyomozást, és a rendőrség által elrendelt a brókercég és a Kulcsár Attila elleni nyomozást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.