A szabályokat a tavakon is ismerni kell

Hunyor Erna
2003. 08. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vízi jármű kölcsönzésénél több dologra is érdemes odafigyelni. Leginkább arra, hogy nagyon körültekintően kell eljárnunk minden esetben, hiszen a „víz az úr”. Ám mindemellett a közlekedési szabályok ismerete is fontos.
A szabályok két kategóriába sorolják az eszközöket: fürdő-, valamint vízi közlekedési eszközök. Előbbiek közé sorolható a vízibicikli, a gumicsónak és a szörf. Utóbbiak közé a vitorlás, a csónak, a motorcsónak és a jet-ski, melyek többségéhez vezetői engedély szükséges. Jet-skit azonban zárt pályán lehet vezetői engedély nélkül használni. Fontos megkötés, hogy ittasan nem lehet használni a vízi eszközöket. Ha ugyanis a bérlő balesetet szenved, akkor az ittasság súlyosbító körülmény.
Vízi közlekedési eszköz bérlése esetében érdemes meggyőződni arról, hogy a jármű állapota megfelelő-e, valamint a kötelezően előírt felszerelések megtalálhatók-e benne. Az ezek hiányát számon kérő rendőri intézkedésnél ugyanis nemcsak a bérbeadó, de a bérlő is büntetésre számíthat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.