Adomány Erdélybe büntetésre

2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összegyűlt az a százezer forint – a polgári oldal pártjai, szervezetei és a polgári körök zalaegerszegi rendezvényén pénteken, lapzártánk után –, amelynek befizetésére a román hatóságok kötelezték Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Az erdélyi városvezetőt azért büntették meg, mert a polgármesteri hivatal homlokzatára kitűzte a magyar nemzeti lobogót.

A helyi polgári körök, civil szervezetek és a Magyar Ház Kiadó által szervezett, A történelem Fő utcája elnevezésű, húsz hétig tartó rendezvénysorozat zalai állomásán beszédet tartott Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke is, bírálta a kabinetet és annak első emberét. – Talán még sosem volt olyan kormánya ennek az országnak, amely ilyen rövid idő alatt annyi kárt okozott volna, mint a mostani – fogalmazott, hozzátéve: hazánknak a második világháború óta nem volt olyan „gyönge kvalitású miniszterelnöke”, mint most. Úgy vélte: Az MSZP és a kormány nem törődik azzal, hogy az emberek mit gondolnak a kórház-privatizációról, a megmaradt vagyon kiárusításáról, a hazai vállalkozások védelméről a külföldi nagytőkével szemben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.