Aggasztó kedvezményvita

Összeomolhat a magyar kormány az adócsökkentésről szóló viták következtében – idézte a Bloomberg hírügynökség tegnapi jelentését az ebroker on-line fórum. A magyar befektetőknek szóló ismertetés szerzője megállapította, hogy a külföldi intézményi befektetők számára irányadó hírforrás figyelmeztető írására a forintpiac szereplői nem reagáltak: a nemzeti valuta erősödött.

Hírösszefoglaló
2003. 08. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több kelet-európai szakértőre hivatkozva jutott arra a következtetésre a Bloomberg hírügynökség, hogy a régió politikai szempontból bizonytalanabbá vált. Az elmúlt hónapokban Csehországban és Lengyelországban lezajlott kormányválságok után hasonló helyzet alakulhat ki Magyarországon az MSZP és az SZDSZ közötti vita miatt, amely az adókedvezmények bevezetésének elhalasztása miatt tört ki. A Bloomberg emlékeztet, hogy az SZDSZ kitart korábbi álláspontja mellett, és nem hajlandó megszavazni a korábban elfogadott adócsökkentésekről szóló törvény módosítását. Ezzel szemben az MSZP elsődleges célként az államháztartás egyensúlyba hozását jelölte meg. Heather Grabbe, a londoni székhelyű Center For European Reform helyettes vezetője szerint a kormányra több oldalról is nyomás nehezedik, hiszen az euróövezethez történő csatlakozás kritériumát egyrészről teljesíteni kell, másrészt az európai uniós csatlakozás pluszterheket ró a költségvetésre.

Az MTI tegnap kiadott háttéranyaga éppen az euró idő előtti bevezetésének kockázatait vázolta. Közép-Európa volt kommunista országai arról álmodnak, hogy még az évtized vége előtt bevezetik az eurót, ami a közgazdászok szerint ugyan megvalósítható célnak látszik, de azzal a kockázattal jár, hogy megtöri gazdasági növekedésüket – írta a hírügynökség, több európai pénzügyi szakembert idézve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.