Nem sokkal az után kezdődött a feljelentési hullám, hogy az őszi helyhatósági választásokat követően balliberális koalíció váltotta fel a fideszes városvezetést. Az új garnitúra híresztelni kezdte, hogy az előző ciklus alatt előnytelen szerződések, valamint hanyag és hűtlen kezelés miatt több százmillió forint kára származott a városnak. A felelősöket is megnevezték, majd a feljelentések alapján munkához látott a rendőrség, de mindmáig egyetlen vádirat sem készült el. A Városkép Kft. magánosítása miatt folytatott nyomozás alapján elkészült ugyan a vádemelési javaslat, amit átadtak az ügyészségnek, ám az gyorsan visszakerült a rendőrségre.
Az említett ügy részleteiről Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nem kívánt nyilatkozni, mivel az még folyamatban van. Arról viszont tájékoztatta lapunkat, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, illetve Papp Zoltán, a Szegedi Intézménytakarító Kft. volt igazgatója ellen.
A nyomozás még nem zárult le a helyi közlekedési társaságnál és a Fürdővizek Szeged Kft.-nél. Ennek a két cégnek a menesztett vezetői egyébként pert kezdeményeztek munkáltatójuk ellen. Nemes László elbocsátásának körülményeit kifogásolja, ezért a munkaügyi bírósághoz fordult. Lengyel József – akiről utódja, Mészáros Gábor azt állítja, hogy százhetvenmillió forint kárt okozott a vízügyi cégnek, mert előnytelen szerződéseket kötött – százegymillió forintot követel az önkormányzattól és volt cégétől.
Az APEH Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád Megyei Hivatala sem fejezte még be a vizsgálatot az IKV Rt.-nél. Információink szerint névtelen feljelentés alapján láttak munkához még az év elején, amikor adócsalás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen személy ellen.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!