Úgy tűnik, hogy a takarékoskodási hullám nem kerülheti el az állami cégek vezetőit sem: a kabinet július 29-i határozata szerint ugyanis a jövőben az állami társaságok vezetőinek fizetése csak a gazdasági társaságra irányadó átlagkereset-fejlesztési mértékkel megegyezően emelkedhet. Ezzel együtt ha az üzleti tervben foglalt átlagkereset-emelkedést túllépnék a cégnél, akkor a vezető nem kaphat prémiumot. Ez az intézkedés biztosíték lehet a kormány számára arra nézve, hogy az állami cégek betartják a kormány bérszínvonal-fejlesztésre vonatkozó elképzeléseit.
A prémium éves mértéke nem haladhatja meg a vezető éves személyi alapbérének 80 százalékát, veszteséges gazdálkodás esetén pedig a vezető alapbérének 50 százalékát. A határozat szerint az előírt adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a prémium meghatározott összegét 20 százalékponttal kell csökkenteni. A határozat azt is előírja, hogy a vezetőnek vissza kell fizetnie felvett prémiumelőlegét, ha a cég a gazdasági év végére nem teljesítette az előírt feltételeket.
Nem fizethető díjazás a vezető tisztségviselőknek, felügyelőbizottsági tagoknak a cég felszámolásától kezdődően. A kormány határozata szerint a végelszámolás megindításától a vezető tisztségviselőnek, a felügyelőbizottság tagjának díjazását feladataik és felelősségük csökkenése miatt arányosan indokolt csökkenteni.
A határozat értelmében amenynyiben a vezető polgári jogi jogviszonyban áll, kezdeményezni kell a szerződés, illetve a jogviszony megszüntetése esetén járó juttatást előíró határozat módosítását azzal, hogy a vezetőt a megbízási díjon felül egyéb juttatás ne illesse meg. A polgári jogviszonyon alapuló díjazásának arányban kell állnia a vezető munkavégzésével, felelősségével, a társaság előző éves gazdasági eredményével és a foglalkoztatottak létszámával.
Medgyessy Péter miniszterelnök Magyar Rádiónak adott nyilatkozata szerint jövőre a reálbérszínvonal fenntartására van lehetőség az állami szektorban. „Ennél többre nem futja” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, a négy évre ígért 25 százalékos reálbér-emelésből 22 százalék átlagosan megvalósult az első egy-két évben.
Nagy Márton: Brüsszel a magyar kormány megbuktatására játszik















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!