Áru az embercsont Madagaszkáron

Hírösszefoglaló
2003. 08. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint ezer sírt raboltak ki alig egy évtized alatt Madagaszkár keleti felében, az Alaotra tó partja mentén. Ötvenöt embert már elítéltek – mindannyian életfogytig tartó börtönt kaptak –, amiért részt vettek az embercsont-kereskedelemben, most pedig csaknem százan ülnek előzetesben Ambatondrazaka városának fegyintézetében, hogy még ebben a hónapban meghozandó ítéletükre várjanak – jelentette a BBC tudósítója. Richard Hamilton úgy tapasztalta, az emberek félnek a nyilvánosság előtt beszélni az utóbbi években történt esetekről, még akkor is, ha saját családjuk sírboltjából loptak el csontokat a vádlottak.
– Elszomorít és undort kelt bennem, ami történt – meséli egy asszony, aki szerint valakinek ott kellett lennie és figyelnie kellett egyik hozzátartozója temetésén, hogy hosszú idővel a szertartás után meg tudja fejteni a sírbolt zárjának titkos számkombinációját. A rablók soha nem frissen elhantolt, hanem régen eltemetett, kizárólag női holttestek csontjait lopják el: egy nyakcsontot innen, egy karcsontot onnan, a maradékot pedig úgy összekeverik, hogy nem lehet megmondani, a csontok kinek a földi maradványaihoz tartoznak – tette hozzá.
Két helyi rádiós megpróbált utánajárni a különös csontlopások ügyének, ám életveszélyes fenyegetéseket kaptak, amiért ilyen tabutémát feszegettek. A két fiatalember csak annyit tudott meg, hogy – a szóbeszéd szerint – az ellopott csontokat egyfajta népi AIDS-gyógyszer készítésére használják fel, és zömében külföldre csempészik. A gyógyászati vonalat erősítik a helyi legendák: ezek úgy tartják, hogy a tóparti emberek csontja igen gazdag kalciumban – köszönhetően a sok elfogyasztott halnak. Akad vélemény, amely szerint a csontcsempészek egy jóval jövedelmezőbb csempészüzletágról, az illegális drágakőexportról akarják elvonni a hatóságok figyelmét.
A csontlopások valódi okát senki nem tudja, annyi azonban bizonyos, hogy a feketepiacon egy kilogrammnyi embercsontért 4000 dollárt, azaz több mint 900 000 forintot is adnak a titokzatos gyűjtők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.