Az EP-tagság a párt célja

A MIÉP elsődleges célja, hogy 2004-ben bejusson az Európai Parlamentbe (EP), és meghatározó erővé váljon a 2006-os országgyűlési választásokon – fogalmazott Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke a párt tizedik születésnapja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Szakács Árpád
2003. 08. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mozgalmas, nehéz, de eredményes éveket tudhatunk magunk mögött – kezdte beszédét Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöke a párt tizedik születésnapja alkalmából tartott budapesti rendezvényen. – A MIÉP szükségből lett, mivel láttuk, hogy az ország végzetes útra tért, pedig nem új politikai erőre, hanem józan belátásra lett volna szükség az akkori kormányerők részéről – fogalmazott Csurka István. – Ellenséges körülmények között, pénztelenség és médiaháttér nélkül, a sértett magyar akaratból áll össze a MIÉP – tette hozzá. Az elnök a nagy kudarcok között említette, hogy a párt 2002-ben nem jutott be a parlamentbe. Ugyanakkor hangsúlyozta: azok a nemzeti gondolatok, amelyek alapján megalakult a párt, máig élnek. – Nemzeti összefogás nélkül a balliberális oldal legyőzhetetlen – figyelmeztetett. Kiemelte: jelenleg a MIÉP-et megpróbálják elhallgattatni, lejáratni, félreállítani, nehogy 2006-ban visszakerüljön a parlamentbe. Hozzátette: tévúton járnak azok, akik azt hiszik, ki lehet szorítani, be lehet kebelezni ezt a nemzeti pártot.
A párt céljai között említette, hogy bejusson az Európai Parlamentbe, és meghatározó erővé váljon a 2006-os országgyűlési választásokon, és hogy „megakadályozza a hazaáruló kormányt abban, hogy végrehajtsa nemzetrontó terveit”. A politikus emlékeztetett arra, hogy két hónappal ezelőtt felhívást intézett a nemzeti oldal vezető pártjaihoz – így a Fideszhez is – a nemzeti ellenállás megszervezéséhez, mivel most „helyzet van”, „a botrányok miatt a koalíció úgy rezeg, mint a nyárfalevél”. – De vissza van utasítva az ajánlat – tette hozzá.
Csurka István megfogalmazása szerint, ha most volna összefogás, és nem a MIÉP-nek kellene ismételten egyedül, kiszolgáltatottan, ellenségekkel körülvéve megszerveznie a nemzeti ellenállást, akkor egy hét alatt el lehetne fújni az egész rendszert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.