Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Németh Imre földművelésügyi miniszter és Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara (MAK) elnöke. Csikai a megállapodástól azt reméli, hogy gyorsulhat a magyar gazdálkodók EU-tagságra való felkészítése, de szerinte ezt csak célirányos felkészítéssel lehet elérni.
Németh Imre kifejtette, az agrárkamarának véleményezési jogkört biztosítanak a gazdasági tárgyú előterjesztések és jogszabályok tervezeteinél. Emellett a kormány szükségesnek tartja, hogy a kamarai feladatokat érintő előterjesztések esetében az érintett minisztériumok vonják be a kamarai szakértőket is a munkába.
Az agrárkamara képviselői részt vehetnek az országos, a regionális és a megyei szintű, a gazdaság fejlesztésével összefüggő források elosztásával foglalkozó döntéshozó, illetve döntés-előkészítő testületek, bizottságok munkájában. A kormány egyetért azzal is, hogy az agrárkamara és a területi agrárkamarák minden szinten részt vegyenek a területfejlesztési tanácsok munkájában. A MAK-ra jelentős szerep hárul az agrárkereskedelem fejlesztésében, valamint a munkaerő-piaci orientáltságú szakképzési rendszer kiépítésében is. Ez utóbbi tevékenység ugyanis az alapja a minőségi szakember-utánpótlás biztosításának az agrárium területén – tette hozzá az agrárminiszter.
Csikai Miklós az agrárkamara legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy az általa képviselt szervezet felkészítse a gazdálkodókat az uniós tagságra, különös tekintettel a pályázatok helyes kitöltésére, amely alapja az uniós forrásokhoz való hozzájutásnak.
Ebele Ferenc, a Magyar Agrárkamara főtitkára a távirati irodának elmondta: a MAK idei költségvetése meghaladja az ötszázmillió forintot, amely háromszorosa a múlt évinek. Az uniós felkészítésre ebből a forrásból az idén mintegy kettőszáznyolcvanmillió forintot fordítanak. Már befejeződött egy két hónapos képzés, amelyen huszonötezer ember vett részt.
***
Levél a miniszternek. Medgyasszay László MDF-es parlamenti képviselő tegnap közölte: levelet ír Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, amelyben érdeklődik, hogyan kívánja a szaktárca vezetője hatástalanítani a tejbombát, illetve hogyan akarja elismerni a termelői értékesítő szervezeteket, a termelői csoportokat. Medgyasszay felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus végére elfogy az az 5,2 milliárd forint, amit a terméktanács és az agrártárca a tejfelesleg kezelésére szánt. (MTI)
A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!