Bizonytalan lakáspolitika

Emelkedett a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. Mádi László, a Fidesz lakáspolitikai szakértője szerint a növekmény a megszorító intézkedésekkel teletűzdelt kormányzati politikának tudható be, hiszen sokan előre hozzák otthonteremtési tervük megvalósítását.

Csákó Attila
2003. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez év első felében az építésügyi hatóságok 9181 új lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt, 8,3 százalékkal kevesebbre, mint az előző év azonos időszakában. Ugyanakkor 25 900 új lakás építése kezdődhetett el a kiadott engedélyek alapján, ami 14,5 százalékos növekedés a tavalyi első hat hónaphoz képest – derül ki a KSH jelentéséből.
Mádi László, a Fidesz lakáspolitikai szakértője az adatokkal kapcsolatban lapunknak elmondta: azért emelkedett a kiadott új engedélyek száma, mert a kiszámíthatatlan és megszorító intézkedésekkel teletűzdelt kormányzati politika következtében – a bizonytalanság miatt – sokan előrehozzák otthonteremtési tervük megvalósítását. Mádi László úgy véli, hogy a lakáspolitikát is sújtó restriktív intézkedések miatt rövidesen stagnálni fog a lakásépítések aránya, majd pedig visszaeshet.
Mádi László emlékeztetett rá, hogy az adójóváírás megszüntetése milyen komoly problémákat okoz a hitellel rendelkező családoknak, hiszen a hitelfelvétel pillanatában a törlesztés kalkulálásakor ezzel a támogatással is számoltak. Példaként egy ötvenezer forintos törlesztést említett, amely esetében jelenleg még havi 20 ezer forint igényelhető vissza, ám a jövő évtől minden bizonnyal ezt is elveszi a Medgyessy-kabinet.
Arra a felvetésre, hogy jövő évtől emelkedik a lakástámogatásra fordított központi költségvetési támogatás összege, Mádi László az alábbiakat felelte: ez az állítás a szemfényvesztő kormányzati retorika újabb gyöngyszeme, hiszen a támogatások nem a kabinet nagyvonalúságának, hanem a polgári kormány által életre keltett támogatási rendszer eredménye. Emiatt ugyanis a kamat- és adókedvezményekre az idén már többet kell fordítani. Csabai Lászlóné kormánymegbízott meghátrált, amikor visszavonta azt az elképzelését, miszerint az első lakáshoz jutás esetében továbbra is maradjon meg az adókedvezmény – tette hozzá Mádi László, majd összefoglalva annyit mondott: a Medgyessy-kormány szisztematikusan teszi tönkre az előző kabinet által életre hívott, eddig jól működő otthonteremtési programot.
Szakértők korábban többször is arra hívták fel a figyelmet, hogy inkább kislakások épülnek, s kívánatos lenne, ha nagyobb alapterületű otthonok épülnének.
Pozitívum az idén – a KSH jelenése szerint –, hogy az új lakások átlagos alapterülete a tavalyinál négy négyzetméterrel nagyobb, 101 négyzetméter volt az év első felében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.