Végh László szerint az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. éves beszámolójában megfogalmazta: az előző kormány közlekedési minisztere egyértelművé tette a társaság vezetősége számára, hogy a magyar kormány idegen testnek tekinti az AKA Rt.-t a magyar autópályák rendszerében. A jelenlegi kabinet úgy nyilatkozik, szándékuk a tiltakozókkal azonos, de tetteik másról árulkodnak: az előző kormány próbált olyan helyzetet teremteni, hogy kedvező áron vásárolhassa vissza a koncessziót.
Ezzel szemben a kezdetek óta veszteséges társaságot a tavaly tavasszal hivatalba lépő új kormány segítette ki a bajból. Júniusban 1,479 milliárd forintos támogatási előleget fizetett ki részére. Ez arra utal, a kormánynak nem áll szándékában visszavásárolni a koncessziót. Egyébként a MAHÉSZ vizsgálja, hogy jogszerű volt-e ez a támogatás. A következő hónapban a társaság javaslatot tett a matrica bevezetésére és a további szakaszok megépítésére. Az eltelt egy évben a kormány nem foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Végh László szólt arról, az AKA Rt. tavalyi mérlege szerint a cég értéke 72 milliárd, az 50 milliárd forintos bekerülési költséghez képest ez jelentős felértékelésnek számít. Ezzel szemben a kormányoldalon százmilliárdos tervezett vételárról beszélnek. Közben az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége a fellelhető dokumentumokat szakértőkkel tovább vizsgáltatja, szeptemberre olyan adatokkal kívánnak előállni, amelyek a megfelelő vételár elérésében segítik a kormányzatot.
*
Jövőre megkezdődhet az M0-s, Budapestet elkerülő körgyűrű keleti szakaszának építése, amely az M5-öst köti majd össze az M3-as autópályával – közölte Csillag István, a közlekedési tárca vezetője tegnap az MTI-vel.
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!