Júniusban 567 millió eurót ért el a folyó fizetési mérleg hiánya, így az első hathavi deficit 2,313 milliárd eurót tett ki – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A féléves hiány csaknem duplája a tavalyinak: 2002 első fél évében 1,205 milliárd eurós deficitet regisztráltak. Az áruforgalmi hiány az idén júniusban 248 millió euróra mérséklődött, ám az első félévi deficit így is elérte az 1,628 milliárd eurót.
Az idegenforgalom 571 milliós többletet hozott az első fél évben, szemben az egy évvel korábbi, 721 millió euróval. A szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 978 millió eurós hiányt mutatott június végén, szemben a tavaly első félévi 747 millióval.
A nem adóssággeneráló finanszírozási tételek egyenlege az idén, az első fél évben mindössze 18 millió euró volt, csaknem félmilliárd euróval kevesebb a tavaly azonos időszaki 503 milliós többletnél. A jegybanki tartalékok értéke júniusban 10,9 milliárd eurót tett ki.
A tegnap közzétett adat némileg rosszabb az elemzők által vártnál; a szakemberek szerint kedvező fejlemény, hogy az áruforgalmi egyenleg alakulása javuló tendenciát mutat, ám a profitkivonás mértékét meglepően magasnak találták. Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési részlegének térségi elemzője az MTI-nek elmondta: 300-400 millió euró körüli hiányra számítottak, így a deficit öszszességében a vártnál nagyobb, de részleteire bontva kiderül, hogy a mérleg nem annyira rossz, mint első pillantásra látszik. Figyelembe kell venni például, hogy az áruforgalmi mérleg hiánya csökkent. Jelentősen hozzájárult a hiány alakulásához az is, hogy a külföldi befektetők profitot vontak ki. A Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) befektetési bank az MTI londoni irodájához eljuttatott elemzésében enyhén negatívnak minősítette a deficit mértékét. A mélyülést ugyancsak a külföldi befektetők – júniusban hagyományosan magas – profitkivonásának tulajdonította elsősorban, és ugyancsak kiemelte a kereskedelmi mérleg hiányának vártnál nagyobb mértékű mérséklődését.
„A forint árfolyamának gyengülése miatt arra számítottunk, hogy a profitkivonás mértéke nem lesz jelentős júniusban, így meglepetésként ért, hogy a tavaly azonos időszakival csaknem megegyezően 240 millió euró jövedelmet utaltak az anyaországba a cégek” – mondta a távirati irodának Nyeste Orsolya, a Postabank Rt. elemzője. A szakember az év egészére 3,8-4 milliárd euró körüli folyó hiányt prognosztizált. Mihálovits Zsolt, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője szerint a gyenge forint ellenére is magas profitkivonás a külföldi tulajdonban lévő cégek kedvezőtlen gazdasági várakozásaira utal. A vártnál gyengébb folyómérleg-adatok hatására a kereskedés első fél órájában 8,17 százalékig gyengült a magyar valuta pozíciója a bankközi devizapiacon. A 258,70/259,00 forintos nyitáshoz képest fél tíz körülre 259,20/259,40 forint/euróra gyengült a magyar valuta. A gyengülés ugyanakkor átmenetinek bizonyult: záráskor az eurót már 258,35/258,50 forinton jegyezték.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!