Egyházi nem az egyneműek együttélésére

A történelmi egyházak elítélik az egyneműek házasságát és élettársi viszonyát, ezért nem támogatják az Igazságügyi Minisztériumnak azt az elképzelését, amely szélesítené az együttélésük jogi lehetőségeit.

Jezsó Ákos
2003. 08. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szerint az egyház a két nem házasságban való együttélését tekinti az Isten terve szerinti és az ember igazi boldogságát szolgáló életközösségnek. Ezért nemcsak az egyneműek közötti házasságot, hanem az élettársi viszonyt sem fogadja el. A katolikus püspök szerint erkölcsi megítélés alapján nem lehet különbséget tenni e kettő között. Hozzátette: nem az ilyen személyt, hanem a magatartási formát veti el. Mint fogalmazott: a társadalom számára az egyháznak mindezt még akkor is határozottan hirdetnie kell, ha az sokak számára nem tetsző dolog. Hasonló módon nyilatkozott Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház zsinati elnökségének szóvivője. Elmondta: a Biblia tanítása szerint a házasságról csak férfi és nő kapcsolatában lehet beszélni. Az ember társas lény, amelynek fontos eleme a két nem együttese. Csoma ezt a teremtés rendjének megfelelő embertársi viszonyként jellemezte, ezért a Szentírásra hivatkozva elutasítja a homoszexuális érintkezés minden formáját. Mint fogalmazott: ezt nem lehet társadalmi normaként vagy követendő értékként kezelni. Hozzátette: az elutasítástól függetlenül az egyház közösségében mindenkinek helye van. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint a házasság Isten azon életrendje, amely semmilyen más együttélési formához sem hasonlítható. Kijelentette: az azonos neműek rejtett vagy nyílt formában meglévő kapcsolatát a Biblia bűnnek nevezi, az orvostudomány jeles képviselői betegségnek, más emberek pedig öröklött hajlamnak tartják. Az evangélikus egyháznak az irgalmasság elkötelezettségével és a jézusi segítőkészség szeretetével kell közelednie ezen sajátos adottságokkal rendelkező emberekhez. Nem bélyegzi meg őket, azonban elítél minden olyan cselekedetet, amely ezt a hajlamot másokban felszínre kívánja hozni, vagy terjeszti, erősíti. Hozzátette: az egyneműek kapcsolatát egyháza nem áldja meg, és jónak tartja, ha ez a kérdés a személyiségi jogok keretében marad.

Mint azt megírtuk, az Igazságügyi Minisztérium új polgári törvénykönyvet készít, amely bővítené az egyneműek által létesített élettársi kapcsolatban élők jogait, de továbbra sem engedélyezné, hogy házasságot kössenek egymással. Rubovszki György, a Fidesz-frakcióban politizáló kereszténydemokrata képviselő nem tartja valószínűnek, hogy a törvényjavaslat 2005-re elkészül. Elmondta: ha a Ház elé kerül, ott nem fogja támogatni. Kijelentette: határozottan elutasítja az egyneműek élettársi kapcsolatát, a különneműek házasságon kívüli kapcsolatát pedig fenntartással fogadja. Emlékezetes: a Vatikán nemrég felszólította a világ katolikus politikusait, lépjenek fel az egyneműek házasságának törvényesítése ellen.

A melegek többet szeretnének
Örvendetes, hogy kormányszinten gondolkoznak az azonos neműek együttélését megkönnyítő törvény szövegén, hiszen ezt eddig egyetlen kabinet sem merte felvállalni – mondta lapunknak Steigler Sándor, a Pride.hu internetes melegportál főszerkesztője. A jogszabálytervezetet azonban kevesli. Mint fogalmazott: „Határozottabb változtatásokat igénylünk.” Példaként említette az örökösödési rendszert, amelyet az azonos nemű élettársak esetében is éppen olyan jogszabálynak kellene kezelnie, mint a különneműek esetében. Hozzátette: jó lenne, ha a házasság intézményét is engedélyeznék, de a regisztrált élettársi viszony is elfogadható.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.