A püspöki tanács hosszú vita után úgy döntött: egyelőre nem tartják meg a szavazást, hanem kivizsgálják a vádakat. A The Guardian beszámolója szerint hatalmas botrány törhet ki, miután korábban több nagy tekintélyű anglikán vezető az egyházból való kiválását fontolgatta, ha a bibliai törvények ellen vétő Robinson püspök lesz. Az is elképzelhető, ha mégis megtörténik a beiktatás, szétszakad az anglikán egyház.
*
Alig néhány órával a kitűzött szavazás előtt néhány küldött azzal vádolta meg ugyanis a homoszexualitását bevalló lelkészt, hogy évekkel ezelőtt az interneten egy olyan honlapot létesített, amely homoszexuális fiatalok számára nyújtott tanácsokat, és hozzáférést biztosított különböző erotikus fotókhoz is. Ugyancsak késleltette a szavazást egy férfi által küldött e-mail, amely azt rótta fel Robinsonnak, hogy évekkel ezelőtt zaklatta őt. A lelkész tagadta az ellene felhozott vádakat, ennek ellenére a püspökök bizottságot hoztak létre azok kivizsgálására.
Az episzkopális püspökök egyelőre nem tűzték ki az újabb szavazás időpontját, arra azonban legkésőbb péntekig sort kell keríteni, a nagygyűlés ugyanis legfeljebb addig tarthat. A vádak egyébként még inkább megosztották a küldötteket. Robinson püspökké szentelésének ellenzői azt hangoztatták, hogy a most ismertté vált cselekedetek végképp bizonyítják alkalmatlanságát, míg támogatói azt furcsállották, hogy miért épp az utolsó órában álltak elő a vádaskodásokkal.
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!