Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték tegnap a csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő dél-koreai metrótűz okozóját, aki ellen emberölés és gyújtogatás volt a vád – adta hírül a BBC. Kim Dae-hwan ügyében a februári tragédia helyszínén, Teguban született meg a bírósági döntés. Az eljárás idején bebizonyosodott, hogy az ötvenhat éves férfi egy kannányi benzint locsolt szét egy álló metrókocsiban, azután meggyújtotta. Az utasok megpróbálták lefogni, de nem bírtak a dühöngő őrült benyomását keltő férfival. A tűz villámgyorsan végigfutott a szerelvény hat kocsiján, majd a lángok átcsaptak a szomszédos sínen néhány perccel később beérkező szerelvényre is. A csapdába esett utasok közül 198 életét vesztette. Nagy részük tűzhalált halt , mások füstmérgezés áldozatai lettek. A túlélők közül csaknem százötvenen szorultak kórházi kezelésre égési sérülések vagy légzési nehézségek miatt.
A gyújtogatót csak felületes sérülések érték. Első rendőrségi kihallgatását a kórházban tartották meg, ahol elmondta: öngyilkosságot akart elkövetni a zsúfolt metrószerelvényen. A tárgyaláson az ügyész halálbüntetés kiszabását indítványozta, ám a bíróság szerint Kim-Dae-hwan számára elég súlyos büntetés az életfogytig tartó börtön is. Az ítélet indokolása szerint a vádlott őszinte megbánást mutatott, emellett nagyon labilis lelkiállapotban volt, amikor a bűntettet elkövette.
A szerencsétlenségért a bíróság a metró több alkalmazottjának a felelősségét is megállapította. A döntés szerint ugyanis a katasztrófához egész sor mulasztás is hozzájárult. Azon a szerelvényen, ahol a tűz kiütött, kikapcsolták a világítást, így az utasok teljes sötétségben próbálták megtalálni a menekülés útját. Nem lett volna szabad befutnia az állomásra a szomszédos sínen közeledő vonatnak, amikor már tombolt a tűzvész. Kiderült, hogy a metrókocsik berendezéséhez olyan anyagokat is felhasználtak, amelyek égése mérgező gőzt fejleszt. A két metróvezetőt így négy-, illetve ötévi, további két metróalkalmazottat pedig három-három évi börtönre ítéltek.
A tárgyaláson a metrótűz halálos áldozatainak a hallgatóság soraiban ülő hozzátartozói dühösen tiltakoztak a Kim-Dae-hwanra kirótt, túl enyhének tartott büntetés ellen, ám az ítélet még nem jogerős.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!