Elfogadták a BT iraki határozatát

MTI
2003. 08. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este azt az előző nap beterjesztett határozatot, amely üdvözli az iraki kormányzótanácsot, és felhatalmazást ad az Irak újjáépítését, valamint demokratikus kormányzat létrejöttét segítő ENSZ-erőfeszítéseket ellenőrző misszióra. A BT 14 szavazattal hagyta jóvá a határozatot. Egyedül Szíria tartózkodott, mert ellenzi az amerikaiak által létrehozott 25 tagú kormányzótanács bármiféle jóváhagyását.
A határozat értelmében az ENSZ 12 hónapos iraki tevékenységre kap hivatalos mandátumot. A világszervezet – Franciaország és India által szorgalmazott – nagyobb szerepvállalását nem irányozták elő. A két ország érvei szerint a mandátum kibővítése megkönnyítené más kormányoknak, hogy erőteljesebben vegyenek részt az iraki újjáépítésben. Szíria kijelentette, hogy csak maga az iraki nép dönthet kormánya felől, és nem a Biztonsági Tanács feladata „üdvözölni” az amerikai kinevezésű kormányzótanácsot. Az Arab Liga – amelynek tagja Szíria is – augusztus 4-én úgy foglalt állást, hogy nem ismeri el a kormányzótanácsot, hanem ehelyett megvárja, amíg választott kormány vezeti Irakot.
Iraki tüntetőkre nyitottak tüzet amerikai katonák, miután a tömegből előzőleg rájuk lőttek. A lövöldözésben egy iraki síita tüntető meghalt, négyen megsebesültek. Az incidensre Bagdad külvárosában, egy távközlési toronynál került sor, ahol a lakosság amiatt tiltakozott, hogy egy amerikai helikopterből szándékosan letépték a torony tetején lévő mozlim lobogót.
Danny Martin amerikai katonai szóvivő először azt közölte, hogy a Szádrvárosnak átkeresztelt korábbi Szaddámvárosban egy amerikai Black Hawk helikopter rotorja véletlenül tépte le a zászlót. Nem sokkal később a szóvivő bocsánatot kért az iraki síita klérustól, és ígéretet tett a felelősök megbüntetésére. „Mélységesen sajnáljuk a történteket” – hangsúlyozza Danny Martin levele, és leszögezi, hogy a Szádrvárosban történt incidens véletlen történt, és semmiképpen nem irányult a negyed síita lakossága ellen. Ezzel egy időben az iraki ideiglenes kormányzótanács tervet terjesztett a megszálló amerikai–brit koalíció elé Bagdad és a többi iraki nagyváros védelméről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.