Elfogult budapesti támogatás

Budapesti kormánytisztviselők nap mint nap szemrebbenés nélkül hazudtolják meg a Medgyessy-kabinet sokat hangoztatott alapelvét, miszerint nem avatkoznak be a határon túli magyarok döntéseibe – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke. Horvátországban nemrég első ízben tartottak kisebbségi helyhatósági választásokat.

Pataky István
2003. 08. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakab Sándor elmondta: a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) az idei évben hivatalos formában még egyszer sem tárgyalt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségével (HMDK), amely parlamenti, megyei és járási képviselőkkel egyaránt rendelkezik. A HTMH illetékesei ugyanakkor hétszer találkoztak a jelenlegi magyar kormány „leányvállalataként” számon tartott szervezettel, biztosítva számukra az önkormányzati választások kapcsán nemcsak az erkölcsi, de megalapozott gyanúink szerint a jelentős anyagi támogatást is – hangsúlyozta a horvátországi magyar politikus. Hozzátette: a magyar választók méltó választ adtak a budapesti nyomásnak, és ismételten elsöprő győzelemhez segítették a HMDK-t. Eszék-Baranya megyében például a választók jóvoltából huszonkét HMDK-s képviselő került a huszonöt fős megyei testületbe. Az ügyvezető alelnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a HTMH illetékes főosztályvezetője, Varga Imre, akit romboló tevékenysége miatt a HMDK nemkívánatos személlyé nyilvánított, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának segítségével kívánt bosszút állni a választási sikerért. – Tehette ezt azért is, mert Szabó Vilmos politikai államtitkár, mielőtt még mi, horvátországiak pályázhattunk volna, kijelentette: a fideszes kormány nektek többet adott, most mások fognak egy kicsit többet kapni. Ennek eredményeként az ellenzéki pártok kuratóriumi tagjainak távollétében meghozták a horvátországi pályázatokkal kapcsolatos döntéseket – fogalmazott Jakab Sándor, példaként említve az úgynevezett „hétvégi játszóházak” esetét. A horvátországi magyar politikus furcsának tartja, hogy míg az anyaországban eszközök hiányában óvodákat zárnak be, addig Horvátországban olyan helyeken akarnak nagy anyagi ráfordítással óvodapótló hétvégi játszóházakat létrehozni, ahol már működnek magyar óvodák, illetve, ahol még magyarul beszélő felnőtt is alig akad. A „támogatás” nemcsak felesleges, hanem veszélyes is, hiszen amennyiben ilyen hétvégi játszóházak létrejönnének, a már működő magyar óvodákból kimaradhatnak a gyermekek – mondta a HMDK ügyvezető elnöke.
Jakab Sándor összehasonlításként megemlítette: míg a HMDK központi szervezetének csak egyetlen pályázatát fogadták el négyszázezer forint értékben, addig a magyar kormány által kedvelt szervezet központi rendelkezésére öt és fél millió forint jutott. Éppen ezért a HMDK a számára megítélt összeget tisztelettel visszautasítja, és kéri, hogy azt az anyaországi Baranya megyében valamelyik óvoda számára utalják át az arra rászoruló óvodások ingyenes étkeztetése céljából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.