Elhunyt Tonk Sándor történészprofesszor, a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem rektora – közölte tegnap a Sapientia alapítvány kuratóriuma. A távirati iroda értesülései szerint az 56 éves professzort csütörtökön Budapesten, belgyógyászati kivizsgálás közben érte a halál.
Tonk Sándor 1947-ben született Kolozsváron. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végezte. Az egyetem után, 1969-től 1972-ig a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője, majd húsz évig a Román Akadémia marosvásárhelyi társadalomtudományi intézetének kutatója volt. 1992-ben meghívást kapott a Babes–Bolyai Tudományegyetemre, ahol a történelmi tanszéken az egyetemes középkort tanította. Ezzel párhuzamosan a Kolozsváron működő erdélyi protestáns teológiai intézetnél az egyetemi egyháztörténet tanára volt. 1993-ban a szegedi egyetemen doktorált az erdélyiek középkori egyetemjárása témájában. 2000-től elnöke volt az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott Sapientia alapítványnak. Ezzel egy időben az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt. 2001-től, a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem indulásától az intézmény kinevezett rektora lett.
Tonk Sándor történettudományos munkásságának középpontjában a középkori erdélyi egyetemjárás mellett az erdélyi középkori birtokviszonyok tanulmányozása és a két témával összefüggő okmányok közzététele állt. Emellett az egyetemes egyháztörténet, s ezen belül az erdélyi protestáns egyház történetének kiváló ismerője és kutatója volt. Életútjának, munkásságának elismeréseként a Köztársasági Elnök Érdemérme magyar kitüntetést kapta.
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!