Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy ezen a nyáron miért nem irányult igazán a média figyelme a jetire. Úgy látszik, a jeti is kiment a divatból, az ufók sem nyüzsögnek kellő mennyiségben. Valószínűleg a politika és a politikai botrány, továbbá különböző sztárjaink viselt dolgai nem hagyják kibontakozni az uborkaszezont, amikor az unalom állóvizében hírlapi kacsák úszkálnak, s az igazi borzalmakat álrémségek helyettesítik.
A nagy árokbetemetők, Kovács és Medgyessy minden igyekvése ellenére tovább tart az a feszültség, amely a választási időszakot is jellemezte, senki nem békül senkivel, s úgy látszik, hogy az antiszocialista erőket a legnagyobb média-erőfeszítéssel sem sikerült holttá nyilvánítani. Egyedül Friderikusz az, aki A szólás szabadsága címszó alatt szelídebb vizekre kényszerült evezni, visszabukdácsolt oda, ahol a helye van: a szórakoztatás műfajához, a talkshow-hoz, ahol érdekes és érdektelen embereket faggat a szokásosnál enyhébben affektálva. Ismételten elismerés illeti azért, hogy a talpnyalásba csak-csak belebukott, ezen a téren számos nála nagyobb tehetség ténykedik a különböző kereskedelmi tévéadókon és a köz szolgálatában. Ha esik az eső, lehet ismét a nyári estéket Fridivel tölteni, aki mostani állapotában leginkább egy kiöregedett kis Vitrayra emlékeztet bennünket. Sebaj.
Az uborkaszezon eme jelén kívül másutt nem mutatkoztak a belenyugvás és békességre törekvés ismérvei. Azt nemigen érhetjük meg, hogy Medgyessy nem mer hosszabb időre szabadságra menni, de Kovács a legnagyobb kánikula idején is ott áll a vártán, s mintegy modern Dugovics Titusz – ha kell –, magával rántja az ellenséget.
Az ám: az MSZP hadi taktikájában elsőrendű szerepe van a Dugovics-effektusnak, ha valaki bukni kezd, azonnal belekapaszkodik egy törökbe, mármint egy fideszesbe, s szinte vígan kiált fel: na jó, akkor te is velem jössz!
Ez a taktika legelőször a miniszterelnök titkos szolga múltjának kiderülésekor alkalmaztatott, a tagadás, majd beismerés után azonnal viszontvád következett, hogy a szájtáti közvélemény képzeletében egyik vád a másikat kioltsa. A módszer határozottan a kiscsoportos óvodások viselkedését idézi, akik első relfexe kimászni kívánván a bajból, a mások cselekedeteire való mutogatás. Bepisiltem? Óvónéni, a Pistike nem csak bepisilt, ezért tetszik fintorogni.
A szocialisták tulajdonképpen ama közmondás szellemében járnak el, hogy „akinek vaj van a fején, nem menjen a napra”. Ha száz esetből kétszer valamely ellenfelük fején tényleg olvadni kezd a vaj, a másik 98 eset is gyanússá válik. Ezért állították a derék Kellert a vajkereső posztra. Lényegében a liberális szlogen egyik felét igyekeznek bizonyítani, mely szerint „te is más vagy, te sem vagy más”. A közvélemény pedig, amelyet az úgynevezett véleményformáló értelmiség nyers erővel befolyásol, tűnődhet azon, ki a nagyobb tolvaj, ki a nagyobb gazember.
A szocializmus és élen járó harcosai sokat ártottak ennek az országnak. A taktikájuk teljes erőfölényük idején is ugyanaz volt, mint most, azzal a különbséggel, hogy mindig támadtak, sohasem volt szükségük védekezésre. Gazemberként kezelték a társadalom egy jelentős részét: a vagyonos embert, a polgárt, a kispolgárt, a papot, a sekrestyést, a hívőt, a jómódú parasztot, a munkás arisztokráciát. Akkoriban ők voltak egyedül becsületes emberek.
Hogy lesz-e uborkaszezon, amíg az ő becsületük uralja a magyar politikát és sajtót, én nem tudom…