Átmeneti időre biztost rendelt ki a budaörsi Kárpátia Hitelszövetkezethez a pénzügyi felügyelet (PSZÁF). A hatóság közlése szerint a továbbiakban a – legfeljebb hat hónapra kirendelt – felügyeleti szakember gyakorolja a cégjegyzési jogokat a Kárpátiánál, azaz a jelenlegi vezetők összes jogosítványát felfüggesztették. Ismeretes: hasonlóan kemény felügyeleti lépésre az előző években csak olyan elhíresült intézményeknél került sor, mint a Premier (Partner) Nyugdíjpénztár, a La Salle Értékpapír-forgalmazó Rt. vagy a London Bróker Rt.
Piaci információk szerint a radikális hatósági lépés oka, hogy a 380 millió forint jegyzett tőkéjű hitelszövetkezet vezetésében idén kora nyáron szakadás következett be. Úgy tudjuk, a hitelszövetkezet éves rendes közgyűlését követően egy vezetői csoport újabb közgyűlést hívott össze. Ezen az addig meglévőtől eltérő igazgatósági és felügyelőbizottsági irányítókat választottak, ám ezt követően az addigi (más vezetőkből álló) testület is hivatalban maradt. A PSZÁF által kinevezett új biztos feladata minden bizonnyal a személyi ellentétek tisztázása, a jogszerű vezetői testületek helyreállítása lesz majd.
A nemrég még győri székhelylyel, Első Kisalföld Hitelszövetkezet néven működő intézmény tőkeerejét tekintve az egyik legnagyobbnak számít a piacon. Idén januári adatok szerint ugyanis a – mintegy 13 ezer főnyi tagságú – hat hazai hitelszövetkezet együttes saját tőkéje 1,2 milliárd forintra rúgott. Az összesített mérlegfőösszeg (11,4 milliárd) és hitelállomány (9,1 milliárd) is éppen csak megközelítette a legkisebb hazai kereskedelmi bankok azonos mutatóit.
A hitelszövetkezetek működése annyiban tér el a – náluk jóval ismertebbnek számító – takarékszövetkezetekétől, hogy kizárólag saját tagjaik köthetnek le náluk betéteket vagy éppen vehetnek fel hiteleket.
Közel egy évtizede a hitelszövetkezetek önálló betétbiztosítási alapot is létrehoztak saját tagjaik védelmére.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!