Ismert: Gyurcsány Ferenc 1994-ben jutott hozzá a balatonőszödi kormányüdülő egy 910 négyszögöles telkén álló vízparti, 300 négyzetméteres lakóterületű, kétszintes, négy lakosztályos villájához. Az ingatlanra egyik cége, az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. 1994. január 26-án kötött tízéves lízingszerződést, amelynek értelmében évi 2,5 millió forint lízingdíjért és a lejáratkor 2003. december 31-ig fizetendő ötmillió forintért a kormányvilla a cég tulajdonába kerül.
Gyurcsány Ferenc már akkor is jól járt volna az üzlettel, ha nem adja bérbe a villát, ami egyébként saját bevallása szerint üresen állt. A jelenlegi állás szerint az államnak kifizetett 30 millió forint fejében jutott hozzá az őszödi kormányvillához, amelyről maga is elismerte, hogy jövőre vagy 2005-ben el akarja adni, reményei szerint 70-80 millió forintért. Azzal viszont, hogy az állam visszabérelte tőle az ingatlant, fedezetet teremtett a lízingdíj egy részének vagy akár egészének kitermelésére, így nem fájhatott a feje, honnan teremti elő évenként a 2,5 millió forintot.
Gyurcsány azt nem árulta el, hogy mennyiért bérelte tőle vissza az állam a neki eladott villát, csak annyit mondott: „Jól képviseltem a cégem érdekeit.” Lapunk is szerette volna feltenni neki ezt a kérdést, de sem ő, sem kabinetfőnöke nem válaszolt. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyancsak nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mennyiért bérelte vissza az állam az eladott ingatlant.
A miniszter egyébként a reggeli műsorban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy törvényes üzletet kötött. Ismert: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az előző kormány idején készült jelentése törvénytelennek nevezte az ügyletet, és felvetette a szerződés semmissé nyilvánításának lehetőségét, amely azt jelentette volna, hogy végül nem kerül év végén Gyurcsány tulajdonába az ingatlan. A Medgyessy-kormány – amelynek tagja Gyurcsány Ferenc is – szerdai ülésén viszont megváltoztatta a KEHI jelentését, jogszerűnek ismerve el a tranzakciót. Többek között olyan iratokra hivatkozva, amelyeket a KEHI eredeti jelentése készítésekor nem talált, de azóta előkerültek.
Lapunk szerette volna megtekinteni ezeket az iratokat. Például az üdülő igazgatójának az értékesítés engedélyezését kérő levelét, vagy azt az iratot, amelyben Szilvásy György – Gyurcsány barátja és későbbi üzlettársa, valamint a lízingszerződés megkötésekor a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, ma pedig a kultusztárca közigazgatási államtitkára –, engedélyezi az értékesítést, valamint azt, amelyben a MeH akkori közigazgatási államtitkára, Kajdi József általános felhatalmazást ad Szilvásynak. Gál J. Zoltán kormányszóvivő erre azt válaszolta: betekintési kérelmünkre a közigazgatás szabályai szerint a 30 napos határidőn belül válaszol majd.
– A Fidesz számára is az újdonság erejével hatott a sportminiszter ma reggeli bejelentése – közölte lapunkkal Répássy Róbert (Fidesz), hozzátéve: – Kíváncsi lennék arra, hogy mekkora bérleti díjat fizetett a Horn-kormány ideje alatt az állam – mondta a képviselő.
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!