Hamis idézet alapján határozott az ORTT

A Fővárosi Bíróság szerint az Országos Televízió és Rádió Testület (ORTT) tavaly téves idézet miatt ítélte el a Magyar Rádiót.

Pindroch Tamás
2003. 08. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tűzzük ki mindannyian a nemzeti szalagot! – hangzott el tavaly március 12-én és 14-én a közrádió reklámblokkjában a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének felhívása – olvasható Lovas István a Demokratában megjelent, Mádl Andráshoz, a médiahatóság monitoringbizottságának vezetőjéhez intézett nyílt levelében. A publicista rögzíti: a mondatot „Viseljük kokárdáinkat az országgyűlési választások végéig” szövegre hamisították, majd azt állították, hogy az egyesület reklámja közérdekű közleményként elhangzó politikai hirdetés volt. Az ORTT ez alapján ítélte el a közrádiót, amely rögtön fellebbezést nyújtott be a bírósághoz.
A Fővárosi Bíróság helyt adott a fellebbezésnek, és határozata indoklásában leszögezi: az ORTT tévesen rögzítette az eljárás szövegévé tett felhívás szövegét, mind pedig azt a tényt, hogy e felhívás közzétételére közérdekű közleményként került sor. Hozzáfűzik: a ténylegesen közzétett felhívás országgyűlési választásokra való utalást egyáltalán nem hordozott, politikai motivációt nem sejtetett. Az indoklás szerint a közrádió a reklámot a médiatörvénynek megfelelően ellenszolgáltatás fejében tette közzé. Ezzel elősegítve a reklámozó egyesület által kívánt – nem politikai – hatást. A rádió helyesen járt el, amikor a felhívást a klasszikus reklámblokkban helyezte el – fogalmaznak.
– Döbbenten tapasztaltuk az ORTT eljárását – mondta lapunknak Hollós János, a Magyar Rádió alelnöke. Hozzáfűzte: a médiahatóság elnökéhez, Hajdu Istvánhoz hivatalos levélben fordulnak, hogy vizsgálja ki, kit terhel a felelősség azért, hogy a valósággal szöges ellentétben álló mondatra hivatkozva ítéltek el őket. Szavai szerint az ORTT a mai napig nem kért elnézést a közrádiótól. Lapzártáig nem sikerült választ kapnunk a történtekre a médiahatóságtól.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.