Mint az islamtoday.com internetes oldal közli: a jelentés szerint az Irakban állomásozó amerikai hadsereg állománya rendkívül rossz lelkiállapotban van. A katonák kimenekítésüket kérik, a tisztek pedig egyenesen lemondásuk elfogadását követelik, mert úgy vélik, az iraki ellenállás fegyveresei által okozott folyamatos életveszély miatt Vietnam könnyed kirándulásnak minősül Irakhoz viszonyítva. A jelentés szerint félrevezető Paul Bremer kijelentése, miszerint az amerikai hadsereg embervesztesége heti 3-5 katona között van, hiszen a küldöttség szerint napi 10-12 amerikai katona veszti életét. A kongresszusi küldöttség Bagdadba érkezésének második napján expedícióra indult az iraki fővárosban, ám az ötórásra tervezett terepszemléjük kétórásra csökkent, ugyanis iraki fegyveresek golyózáporral fogadták a küldöttség konvoját – három amerikai katona halálát okozva.
A kongresszusi küldöttség a tervezett tíz nap helyett csupán öt napot maradt Irakban. A jelentés szerint hetente közel 70, havonta majdnem háromszáz amerikai katona hal meg Irakban. Minden tizedik amerikai katona lelkibeteg a folyamatos életveszély miatt, sokan gondolnak az öngyilkosságra is. A katonák vallomásukban elmondták, hogy Vietnamról olvasva az akkori helyzet paradicsominak tekinthető Irakkal összehasonlítva.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!