Újraválasztották képviselőnek Kim Dzsong Il észak-koreai államfőt a kommunista országban megtartott választásokon. A vasárnap megtartott választásokon a Legfelsőbb Népi Gyűlés 687 tagját és a regionális népi gyűlések 29 ezer tagját választották meg. Valamennyi jelölt – beleértve a lista élén szereplő államfőt is – százszázalékos támogatottságot kapott, ellenjelöltek nem voltak. A központi választási bizottság adatai szerint a részvétel 99,9 százalékos volt. Az államfő ismételt képviselővé választása „azt jelenti, hogy (Kim Dzsong Il) a nép feltétlen támogatását és bizalmát élvezi” – idézte a Reuters az észak-koreai KCNA állami hírügynökség jelentését.
Mindeközben Phenjanban közölték azt is, hogy hamarosan megkezdődnek Pekingben az észak-koreai atomprogram keltette válság rendezését célzó hatoldalú tárgyalások. Észak-Korea és az Egyesült Államok pénteken jelentette be: megállapodtak abban, hogy hatoldalú tárgyalásokat folytatnak az atomvita rendezése érdekében.
Korábban Phenjan kétoldalú megbeszélésekhez ragaszkodott. Washington és Phenjan küldöttsége mellett Kína, Japán, Oroszország és Dél-Korea képviselői is jelen lesznek a tárgyalásokon, amelyeknek időpontját és pontos helyszínét még nem közölték.
Öngyilkos lett a dél-koreai Hyundai-csoport egyik topmenedzsere. Csung Mong Hun kulcsfigurának számított a 2000-es Korea-közi csúcs létrejötte körül kibontakozott politikai botrányban.
Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!