Ma és holnap várható a legnagyobb hőség ezen a héten, a nyugati országrészben és a Dél-Dunántúlon akár 35-36 Celsius-fokot is mutathatnak a hőmérők higanyszálai. A hét első feléhez képest 3-5 Celsius-fokkal melegebb idő annak köszönhető, hogy Magyarországot elérte az a hőhullám, ami tőlünk nyugatabbra hetek óta szélsőséges, fullasztó meleg időjárást okoz.
Szerencsére itthon nem kell hasonló, perzselő hőségre számítani – tudtuk meg Németh Lajos meteorológustól, aki lapunknak elmondta: az idei nyáron már megszokhattuk a 30 fok feletti értékeket, s igaz, hogy ma és holnap ennél melegebb lesz, ám a hőmérsékleti értékek meg sem közelítik majd a valaha mért országos napi melegrekordokat. A legmelegebbet ugyanis a mai napra vonatkozóan 1946-ban, Szegeden mérték, amikor 38,6 fok volt, a holnapra vonatkozó csúcshőmérsékletet pedig (39,3 fok) 1952-ben szintén Szegeden regisztrálták.
Az időjós szerint a hét vége némi enyhülést hoz. Pénteken eléri hazánkat az a légköri front, amelynek előjeleként akár már csütörtökön számítani lehet helyi frissítő záporokra, zivatarokra, szombatra és vasárnapra pedig a hőmérsékleti értékek is visszaesnek. Akkor az átlagos 28-30 Celsius-fok mellett változóan felhős ég, mérsékelt szél s a változó felhőzetből többfelé kialakuló zápor, zivatar lesz jellemző.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!