Ismét fenyeget az ETA

MTI
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gazdasági és idegenforgalmi célpontok elleni csapásokra készül Spanyolországban, és óva intette a turistákat az ottani nyaralástól a Baszk Haza és Haladás (ETA) fegyveres csoport. „Idén az ETA még egyszer keményen lecsap a spanyol idegenforgalmi ágazatra, és nem szavatolja a háborús övezetbe belépők biztonságát” – olvasható az ETA közleményében. Az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetnek bélyegzett ETA tavaly utazásszervezőkhöz, újságokhoz és nagykövetségekhez küldött levelében figyelmeztetett arra, hogy üdülőhelyeket és idegenforgalmi érdekeltségeket vesz célba.

A csoport mostani közleményében megvádolta a Tour de France szervezőit, hogy megalázták Baszkföldet. A Spanyolországban betiltott radikális Batasuna párt baszk képviselői és a Tour de France kerékpárverseny vezetése a baszk nyelvet népszerűsítő intézkedésekről állapodott meg, de az egyezséget később érvénytelenítették. Az ETA egyébként mintegy 840 ember életét oltotta ki azóta, hogy 1968-ban véres hadjáratot indított a független baszk állam megteremtéséért Spanyolország északi és Franciaország délnyugati részén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.