Juhász Ferenc össztűzbe került

Derek András
2003. 08. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánk védelmi képessége gyakorlatilag megszűnik, ha a Honvédelmi Minisztériumnak sikerül keresztülvinnie elképzeléseit – mondta a tárca haderő-átalakítási tervéről Nyitray András és Körömi Attila, a honvédelmi bizottság fideszes tagjai. Belső, ütőképes, tüzérségi haderő híján ugyanis védtelenné válik az ország a hirtelen lecsapó, külső támadással, agresszióval szemben.
Nyitray András szerint eleve rossz egy olyan haderőtervezet, amely arra épül, hogy az országot az elkövetkező 20 évben nem érheti támadás. Mint mondta, a honvédelmi kérdésekben a lehető legpesszimistább lehetőséget kell figyelembe venni.
A képviselők szerint nem lehet azzal védekezni, hogy a NATO az országot ért támadásra azonnal reagálna, mert ebben az esetben első lépésként csak a légierő kerülhet szóba, majd ezt követné a szárazföldi alakulatok mozgósítása. Ez azonban akár 30 napot is igénybe vehet.
Mint emlékezetes, a HM-reform elképzeléseit a kormány sem támogatta, sőt Pécs országgyűlési szocialista képviselői is a sajtóból értesültek a tárca tervéről, így arról is, hogy bezárnák Pécsen az ország egyetlen tüzérdandárját. Szili Katalin házelnök, Toller László, a város polgármestere, valamint Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke levelet juttatott el Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek, amelyben sérelmezik, hogy előzetesen nem kaptak tájékoztatást a laktanya bezárásának körülményeiről. Úgy vélik, igen rossz lépés lenne felszámolni a dandárt, ekkor ugyanis 800 ember kerülne az utcára, valamint a dél-dunántúli régióban is csupán egyetlen katonai logisztikai alakulat (Kaposvár) maradna. – Ez a körülmény a dél-dunántúli régióban élő hozzávetőlegesen egymillió ember biztonságérzete szempontjából nem tekinthető kedvezőnek – fogalmaznak.
***
A taszári bázis mellett érvelt a Fidesz. Egy kaposvári sajtótájékoztatón a taszári bázis megtartása mellett foglalt állást Szabó József Andor, a térség fideszes képviselője, aki nemrég levélben fordult Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez a bázis ügyében. Pataki Sándor, Taszár polgármestere azt javasolta, hogy az USA nagykövetségénél kezdjék el a lobbizást egy esetleges amerikai üzemeltetés és a helyi foglalkoztatás érdekében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.