Menekültként a kilencvenes évek végén érkezett Békéscsabára Sz. Kupinszkij és I. Kovalenko, s a számukra kijelölt táborban baráti viszony alakult ki közöttük. Kovalenko már korábban is járt piacozóként Békés megye székhelyén, és rövid ideig albérlőként lakott későbbi áldozatuknál, egy középkorú hölgynél. Tudta róla, hogy jól szituált, és amikor felmerült, honnan tudnának pénzt szerezni, a másodrendű vádlottnak volt szállásadója jutott eszébe. Megegyeztek abban, ha kell, a gyilkosságtól sem riadnak vissza.
1999. november 11-én mentek el Gy. Györgynéhez – mielőtt elindultak, a menekülttáborban kalapácsot kértek kölcsön –, aki a konyhába invitálta a vendégeket. Tőle tudták meg, hogy nem egyedül él, hanem albérlőjével, egy fiatalasszonnyal, aki éppen odahaza tartózkodott. Kupinszkij be is ment hozzá, hogy megismerkedjen vele, miközben barátját utasította, hogy cselekedjen. Ez azt jelentette, meg kellett volna ölnie a háziaszszonyt, ám Kovalenko ekkor még vonakodott a gyilkosságtól. Az elsőrendű vádlott után ment a szobába, és ukránul közölte vele, hogy képtelen gyilkolni. Kupinszkij ekkor megkérte, adja át neki észrevétlenül a kalapácsot. Utána kiment a konyhába, és többször fejbe verte áldozatát, aki meghalt. Ezután az albérlőt megfojtották.
A gyilkosságok elkövetése után áldozataikról leszedték az ékszereket, és távoztak. Mielőtt a menekülttáborba értek, ismeretlen helyen elrejtették a kalapácsot és a lopott aranyat. A táborban nem sokáig időztek, Horvátországba mentek, ahová a zöldhatáron át jutottak el. Nemzetközi körözés után sikerült elfogni őket.
*
A szegedi ítélőtábla tegnap tizenhárom évről tizenöt évre súlyosbította annak a fiatalembernek a nyereségvágyból elkövetett emberölésért és más bűncselekményekért kiszabott fegyházbüntetését, aki 2001-ben fiatalkorú társával együtt halálra vert egy 79 éves asszonyt. Az ítélet indoklása szerint a feltűnően durva bántalmazást nyomatékosan súlyosbító körülményként értékelte a táblabíróság, s elsősorban emiatt növelte a szabadságvesztés időtartamát.
A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!