Az egész magyar társadalom azt várja – beleértve a politikusokat is –, hogy az MTV gazdasági helyzete stabilizálódjon – közölte lapunkkal Újhelyi István (MSZP). Hozzátette: éppen ezért a megszorításokra szükség van a köztévénél. A határon túli magyarsággal foglalkozó műsorok esetleges megszüntetéséről Újhelyi elmondta: úgy tudja, semmi sem dőlt el a kérdésben, de az MTV-vel szemben alapkövetelmény a kisebbségi létbe kényszerült magyarokkal való törődés.
Szalai Annamária (Fidesz) ellenben felháborítónak tartja, hogy a magyarsággal foglalkozó, igazi kulturális értéket közvetítő műsorok ősztől szinte kivétel nélkül eltűnhetnek a képernyőről, míg az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló producerek megszakítás nélkül ontják a többmilliós költségvetésből készülő semmitmondó produkcióikat. Úgy tudjuk: a megszorítások miatt a kulturális műsorok készítésére a tervezett négyszáz- helyett kettőszázötvenmillió, míg a hírterületre nyolcszáz- helyett ötszázmillió forint jut majd. A szórakoztató produkciók költségvetése az intézkedés nyomán egymilliárd forinttal csökken ősztől.
– Augusztus végén tárgyaljuk a köztévé őszi gazdasági csomagjának részleteit – mondta el lapunknak Czeglédi László, a Magyar Televízió Rt. Közalapítvány szocialisták által delegált kuratóriumi elnöke. Korábban elmondta, hogy az ősszel újabb támogatást kérnek az Országgyűléstől. Emlékezetes: nyáron a kormánypárti többség hatmilliárdos alaptőke-emelést szavazott meg az MTV-nek, ez az összeg viszont csak köztartozásai felének rendezésére volt elegendő. Az MTV most újabb hatmilliárdra számít.
Közben megtudtuk: a köztévé gazdasági alelnöki posztjára jelölték Pinke Györgyöt, az ÁPV Rt. volt ügyvezető igazgatóját. Információink szerint több, műsorokért felelős főigazgató kinevezésére lehet számítani augusztus végén. A jelöltek között szerepel Rangos Katalin, az MTV programigazgatója, Baló György kulturális igazgató és Kósa Somogyi György, Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadója.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!