Két évig reklamálhat a pórul járt vásárló

Simits Timea
2003. 08. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptembertől az eddigi hat hónaphoz képest két évre bővül a termékek kötelező szavatossági ideje. Ezentúl a fogyasztók két évig élhetnek reklamációs jogukkal, ha kifogásolnivalót találnak a megvásárolt árun – emelte ki tegnap a közelgő jogszabályváltozással kapcsolatban Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója. A reklamációs időszak első hat hónapjában a kereskedőnek kell majd bizonyítani a reklamáció alaptalanságát, utána viszont a vásárlónak az ellenkezőjét. Amennyiben kiderül, hogy jogos a panasz, a kereskedőnek 15 napon belül kell kijavíttatnia a hibát vagy kicserélnie az árut. Ám ha valamiért egyik megoldás sem választható, akkor az árleszállítás vagy a visszafizetés lehetősége közül választhatunk.
Huszay Gábor szerint az idén a korábbinál is jobban ügyelnek a termékek és szolgáltatások biztonságosságára. A kereskedelmi egységek mellett a gyártókon és importőrökön is számon kérik az áruk megfelelőségét, valamint a vám- és pénzügyőrség közreműködésével már a határokon megpróbálják az EU-n kívüli országokból érkező veszélyes árukat kiszűrni.
A főigazgató közölte: az első félévben több mint tizenhatezer kereskedelmi és szolgáltató üzletet vizsgáltak, s a boltok több mint a felénél találtak kifogásolnivalót.
Összességében csaknem négyszázötvenötmillió forint különféle bírságot szabtak ki. Több mint 14 500 reklamáció érkezett a hatósághoz, és mintegy 70 terméket – köztük sok gyerekjátékot és háztartási kisgépet – kellett veszélyességük miatt betiltani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.