Kulcsár Attila szakértő volt?

Parlamenti képviselőtársaim kérésére én is elég sok ilyen szakértői igazolványt írtam alá korábban – mondta tegnap Kovács László szocialista pártelnök arról az arcképes miniszterelnöki hivatali belépőről, amelyet Kulcsár Attilának, a K&H Bank volt ügyvezető igazgatójának állítottak ki.

Török László
2003. 08. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács László, a szocialista párt elnöke szerint Kulcsár MeH-belépőjével kapcsolatban továbbra is az a lényeges kérdés, hogy „egy személyes dokumentum” hogyan kerülhetett a Magyar Nemzethez. – Ezt valaki odaadta, ami feltételez valamiféle bizalmi kapcsolatot – érvelt a külügyminiszter tegnap a Nap-kelte című tévéműsorban. Emlékezetes: Liszkay Gábor, lapunk igazgató-főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy az okmány levélben, ismeretlen feladótól érkezett, s a kézhezvétel után azonnal tájékoztatta róla a kancelláriát.

Kovács László azt állította: frakcióvezetőként ő is sok „ilyen szakértői igazolványt” írt alá képviselőtársai kérésére, hogy a szakértők a „parlament folyosóján tudjanak egyeztetni interpelláció előtt” a honatyákkal. A pártelnök szerint önmagában ezért senkit sem lehet felelősségre vonni. Azt, hogy az igazolványt mire használta a K&H Bank korábbi ügyvezető igazgatója, illetve kivel és miről tárgyalt az exbróker, a vizsgálatnak kell kiderítenie – fogalmazott a politikus.

A K&H Bank kommunikációs igazgatóságán elképzelhetőnek tartják, hogy Kulcsár Attila bizonyos tárgyalásokon képviselte a pénzintézetet, hiszen – mint mondták – közkapcsolati feladatokat is ellátott. Ezekről a megbeszélésekről azonban nem készültek jegyzőkönyvek, és egyelőre konkrét, felső vezetőtől származó megbízásokról sem tudnak, ezért nehezen bizonyítható, hogy a bróker milyen tárgyalásokon vett részt.

Emlékezetes: Kodela László, a kancellária volt humánpolitikai államtitkára azzal magyarázta a fényképes állandó hivatali belépő kiállítását a sikkasztással gyanúsított pénzügyi tanácsadónak, hogy Kulcsár „hivatalos minőségben képviselte bankját több olyan tárgyaláson, amelyen az állam különböző intézményeinek képviselői is részt vettek”. Megírtuk ugyanakkor azt is, hogy az államtitkár szerepel a Kulcsár Attila kedvezményezett ügyfeleit tartalmazó VIP-listán is. A ma a Magyar Hivatalos Közlönykiadó vezérigazgatójaként tevékenykedő Kodela nem cáfolta a hírt. Legkorábban ma tud tájékoztatást adni Gál J. Zoltán kormányszóvivő a miniszterelnöki hivatali belépőket, illetve azok kiadásának rendjét ellenőrző vizsgálat eredményéről – derül ki a szóvivő tegnapi nyilatkozatából. Mint ismert, Kiss Péter azután utasította a MeH közigazgatási államtitkárát a vizsgálat lefolytatására, miután lapunk bemutatta Kulcsár kancelláriai belépőjét.

Újabb felelősök

A K&H Bank tegnapi igazgatósági ülésén elfogadták Rejtő E. Tibor vezérigazgató és Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes lemondását. A két pénzügyi szakember azért távozott posztjáról, mert felelősnek érezték magukat a brókercégnél kialakult helyzetért. A K&H Bank belső vizsgálata (ez egyébként tovább folytatódik) további munkavállalók érintettségét állapította meg, akikkel szemben fegyelmi eljárás indult. A K&H Bank megbízott vezérigazgatójává John Hollowst nevezték ki, aki korábban a KBC Banknál az ázsiai, csendes-óceáni térség regionális igazgatója volt. Az Inter-Európa Banknál is vezetőváltás történt: a hétfői rendkívüli közgyűlésén megszüntették Ezio Salvai igazgatósági tagságát és egyben vezérigazgatói munkaviszonyát. Ezzel egyidejűleg az igazgatóság tagjává választották Pier Carlo Arenát, aki az IEB új vezérigazgatója lesz. Emlékezetes: a K&H Equities Rt.-től több milliárd forintot utaltak át az Inter-Európa Bank számláira.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.