Készül a vajdasági magyar pártok közös levele Medgyessy Péter miniszterelnöknek. Információink szerint a levélben arra kérik a címzettet, hogy „járuljon hozzá és tegyen lépéseket abba az irányba, hogy a kettős állampolgárság, illetve a vele összefüggő kérdések az illetékes magyarországi fórumokon megvitatásra kerüljenek”.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt az általa megfogalmazott, rövid, mindössze harmincsoros levél szövegét tegnap küldte meg a pártvezetőknek, Kasza Józsefnek (Vajdasági Magyar Szövetség), Páll Sándornak (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége), Böröcz Józsefnek (Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom) és Ricz Györgynek (Kereszténydemokrata Európa Mozgalom). Az aláírást mára tervezik Újvidéken a vajdasági sajtó képviselőinek jelenlétében. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt részéről Ágoston András látja el kézjegyével a levelet. Természetesen erre csakis a sikeres egyeztetés után kerülhet sor, illetve ha valamennyi párt elfogadta a levél szövegét. Mint emlékezetes, a legutóbbi temeríni együttes ülésen, amelyen a kettős állampolgársággal kapcsolatos kezdeményezés közössé vált (s amelyen hosszú évek után először fordult elő, hogy a Vajdaságban is – s nem csak a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén – egy asztalnál ültek a VMSZ és a VMDP képviselői), úgy állapodtak meg, hogy augusztus tizedikéig elküldik a levelet a magyar miniszterelnöknek.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!