Magára talált az olasz Fiat?

Úgy tűnik, a Fiat némileg javított borzasztónak mondható helyzetén. A gyár vezetői remélik, az eredmények jobbak lesznek, mint amit korábban vártak, különösen az autóipari részlegnél, ahol növekedhet a hatékonyság a lényegesen csökkentett költségek miatt - jelentette a Reuters. A kiadott elemzői vélemények arról tanúskodnak, hogy egyetértenek a menedzsmenttel, s már megvannak a megindult szerkezetátalakításnak a gyümölcsei. A megkérdezettek szerint ugyanis a társaság vesztesége az április és június közötti időszakban 253 millió euró lesz, míg tavaly ugyanebben az időszakban 394 millió eurót regisztráltak. Igaz ugyanakkor, hogy – teljes csoportra vonatkozóan – a forgalomra vonatkozó előrejelzésüket is csökkentették, az elmúlt évi 14,608 milliárd euróról, 13,074 milliárd euróra – ebben szerepet játszik az is, hogy Nyugat-Európában az első félévben 2,6 százalékkal visszaestek az újautó-eladások, ami a konszern árbevételének csaknem 40 százalékát adja. Az üzemi veszteség viszont vélhetően kedvezően alakult a 2002. évi 127 millióról 74,5 millióra mérséklődik.

Napi Online
2003. 08. 04. 4:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.