Az amerikai háziasszonyok gyöngye, példaképe és tanítója most aligha győzedelmeskedik; sőt meglehet, hogy akár huszonöt évi tömlöc is vár rá. Pedig néhány hónappal ezelőtt még az életéről szóló filmet is sikerrel vetítették az NBC csatornán. Ma viszont igencsak kemény napokat él, és rossz időknek néz elébe Martha Stewart. Merthogy róla, az amerikai háziasszonyok hatvanegy esztendős „királynőjéről” van szó. Az Omnimedia nevű vállalatbirodalom alapítójáról és főtulajdonosáról, aki évtizedeken keresztül rádió- és tévéműsorokban, újságokban, életmódmagazinokban és tanfolyamokon, könyveiben, áruházaiban formálta az amerikai háziasszonyok ízlését: ugyanis lakáskultúráról, kertészkedésről, sütés-főzésről, szabás-varrásról okított és adott tanácsokat.
Mostanáig.
A napokban ugyanis a manhattani bíróságon fogták őt perbe bennfentes tőzsdei kereskedelemért, csalásért és az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért. Évtizedek karrierje látszik semmivé foszlani, milliárdos üzleti birodalom omolhat össze.
Pedig Martha Stewart idol volt és fogalom Amerikában. Az úgynevezett amerikai álom megtestesítője, vagyis példa arra, hogy az Újvilágban valóban mindenki előtt nyitva áll(hat) az ajtó a boldoguláshoz.
Lengyel bevándorlók gyermekeként ismerte és megtapasztalta az élet nehézségeit. Neveltetése és a kényszerűség egyaránt arra késztette, hogy alaposan kitanulja a ház körüli teendőket: sütött, főzött, mosott, vasalt, barkácsolt és javítgatott otthon mindent. Aztán férjhez ment egy Andrew Stewart nevű férfihoz, aki farmmal és rajta régi villával ajándékozta meg őt. A ház gyönyörű volt, de romos, amelyet persze helyre kellett pofozni. Ez az építkezés, renoválás volt Martha Stewart első nagy vállalkozása – legalábbis saját bevallása szerint. Tény, hogy megtanulta a házi és ház körüli munkák minden csínját-bínját, olyannyira, hogy építkezési tanácsadó és sütök-főzök műsort indított az ABC tévécsatornánál, s ezzel egyidejűleg életmódmagazint is megjelentetett, először a Time mellékleteként, majd önálló újságként.
Ezekben az átlag amerikainak azt mondta el, hogy mit egyen, hogyan üljön le az asztal mellé, melyik terítőhöz milyen szalvétát tegyen, hogyan használtatik a halkés és a citromos kézmosó tálka; hogy mikor milyen ruhát illik hordani, milyen függönyt, ágyhuzatot, lepedőt érdemes venni, milyen az elegáns, de visszafogott stílusú bútor, mihez milyen porcelán illik; hogyan kell összeállítani a tökéletes virágcsokrot, miegymást. „Klasszis és elegancia észszerű árakon” – hangzott Stewart mottója.
Ahogyan egyre sikeresebbek lettek a sajtóvállalkozások, úgy szaporodtak a Martha Stewart-féle tanfolyamok, no és persze gyarapodott Stewart bukszája és birodalma is. Az Omnimediából csakhamar egész impérium lett, a szőke self-made-woman pedig más üzletek után is nézett: részvényekkel szállt be például a Kmart áruházláncba, amely az Egyesült Államok harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházhálózata, s ahol Martha Stewart saját emblémával ellátott háztartási eszközöket és lakberendezési tárgyakat kezdett forgalmazni. Közben az Omnimedia részvényei is a csillagos ég felé emelkedtek, s Stewart asszony két évvel ezelőtt a tizenharmadik legbefolyásosabb üzletember lett az Államokban. Tagja lett a New York-i tőzsde igazgatóságának, seftelt brókerekkel és részvénypakettekkel is. Ez lett egyébként a veszte.
Martha Stewart ugyanis részvényes volt az ImClone nevű gyógyszergyártó cégben is. 2001 decemberében azonban felhívta őt az ImClone vezetője, Samuel Waksal, mire Martha a következő napon piacra dobta az ImClone-ban lévő részvényeit 228 ezer dollár értékben. S hogy, hogy nem, az ezt követő napon az Egyesült Államok gyógyszerfelügyelete (az FDA) bejelentette: nem engedélyezik, hogy az ImClone Erbitux nevű készítménye rákellenes medicinaként forgalomba kerüljön. Az FDA-bejelentést követően az ImClone részvényei szinte teljesen elértéktelenedtek, így Stewart, látszólag előrelátó és okos üzletasszonyként időben eladva a saját részvényeit, kifejezetten jól járt. Vagy legalábbis ő azt hitte.
Az illetékes szervezetek – például a tőzsdefelügyelet – ugyanis bejelentést, pontosabban feljelentést tettek bennfentes kereskedelem vádjával. Vagyis azzal vádolták meg Martha Stewartot, hogy Samuel Waksaltól előzetesen értesült az FDA várható bejelentéséről s az ezt nyilvánvalóan követő részvény-értéktelenedésről, visszaélt tőzsdei információkkal, s ezzel a tőkés gazdaság egyik legszigorúbban büntetendő cselekményét követte el. Hiába próbált védekezni az üzletaszszony, mondván, hogy Waksallal csak semmiségekről beszélgettek a telefonban, s az inkriminált részvénypakettet automatikusan adták el, mert előzetes megállapodás volt arról, hogy ha a részvények értéke hatvan dollár alá süllyed, akkor minden különösebb egyeztetés nélkül piacra dobják őket. Senki nem hitt neki, ráadásul tanúk is vallottak ellene; például arról, hogy ilyen megállapodás egyáltalán nem volt érvényben. Waksal július elején már meg is kapta jól megérdemelt börtönbüntetését.
Martha Stewart egyelőre „csak” lemondott a New York-i tőzsde igazgatósági tagságáról és a Martha Stewart Living Omnimedia elnöki posztjáról. És tárgyalásokra jár. Az ő perében még nem született ítélet, és várhatóan ősznél előbb nem is lesz meg a verdikt. „Az átlagosnál is bonyolultabb ügy ez!” – nyilatkozta a Time magazinnak Greg Markel, a biztosítási törvények egyik New York-i tudora és szakértője. Stewart közben ártatlanságát hangsúlyozza, és internetes oldalt nyitott, ahol arra biztatja híveit, hogy küldjenek neki támogató e-maileket. „Mestere a kommunikációnak, szinte mindent el tud hitetni vásárlóival!” – mondja Argenti, aki ma a dartmouthi üzleti főiskola tanára. Martha Stewartnak most a bírákkal kellene majd elhitetnie mondandóját, azt, hogy igaza van.
Ki tudja, hogy sikerül-e mindez Marthának? Álljon itt még egy idézet, James Comeytól, a manhattani bíróság államügyészétől: „Martha Stewart hazudott az igazságszolgáltatás szerveinek, a tőzsdefelügyeletnek és a beruházóknak, és ezt nem tűrhetjük el. Megpróbálta akadályozni és lassítani az igazság kiderítését, ezért büntetést érdemel.”
Nagy Márton: Brüsszel a magyar kormány megbuktatására játszik















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!