Megfenyegették Szász Károlyt

Tegnap egy ismeretlen személy levélben életveszélyesen megfenyegette Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét és családját – közölte a szervezet.

Swendt Pál
2003. 08. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Binder István, a főosztály munkatársa arról tájékoztatott, hogy Szász Károly a hétfőn kapott levél miatt rendőrségi feljelentést tett, és ezzel egyidejűleg tájékoztatta Medgyessy Péter miniszterelnököt, valamint Salgó László országos rendőrfőkapitányt is. A PSZÁF elnöke az eset miatt arra kérte a főkapitányt, hogy a neki biztosított rendőri védelmet a családjára is terjesszék ki. Ismeretes: Szász Károlyt máig ismeretlen tettesek június 16-án bántalmazták. Megveretését ekkor Szász azzal hozta összefüggésbe, hogy az általa vezetett szervezet másnap készült nyilvánosságra hozni a Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzéssel kapcsolatos elmarasztalását.
Bodnár Zsolt ezredes, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője lapunknak elmondta: a rendőrség mérlegelte Szász kérését, majd az ORFK-val egyeztetve megtette a szükséges intézkedéseket. A névtelen, veszélyes fenyegetés ügyét az életvédelmi osztály vizsgálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.