Nincs pénz határon túli műsorokra

Tovább folyik a huzavona a Magyar Televízió Rt. és az Illyés Közalapítvány között arról, hogy kinek kellene eltartania a határon túli magyarsággal foglalkozó műsorokat, illetve a tudósítói hálózatot. Fennáll annak a veszélye, hogy a köztévé ősztől a Kárpáti Krónikán kívül minden, a kisebbségbe szakadt magyarsággal foglalkozó műsorát megszünteti.

Pindroch Tamás
2003. 08. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Műsoraink megszüntetésének lehetősége sajnos fennáll, eddig döntés nem született – mondta lapunknak Belénessy Csaba, a Magyar Televízió regionális, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője. Mint megírtuk: felvetődött, hogy a Kárpáti Krónika kivételével a köztévé szeptember elsejétől megszünteti az m2 műholdas – tehát a határon túl is látható – csatornáján a Határátkelő, a Szórvány, a Palackposta, a Kézfogás és a Héthatár című műsorait. Így veszélybe kerülhet az Orbán-kormány alatt a Kárpát-medencében – az Illyés Közalapítvány támogatásával – kiépített tizenkilenc tudósítói pont működése is. – Még nem dőlt el semmi – mondta Csorba Mária, a tévé sajtóreferense. Tegnapi számunkban Peták István, az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének MDF-es tagja megdöbbentőnek találta, hogy az Illyés Közalapítvány megszüntette a határon túli műsorok mintegy százötvenmilliós támogatását.
– Az MTV-nek és a Duna TV-nek közszolgálati és törvényi kötelezettsége is a határon túli magyarokkal foglalkozó műsorok sugárzása – mondta el lapunknak Laborczi Géza, az Illyés Közalapítvány titkára. Szavai szerint az alapítvány soha nem támogatta normatívan százötvenmillió forinttal az MTV-t, ugyanis azért pályázni kell. Arra a felvetésünkre, miszerint Belénessyék pályáztak, elmondta: kerethiány miatt nem kaphattak támogatást. Leszögezte: az Orbán-kormány alatt hatszázmillió forintos összeget szavazott meg az Országgyűlés médiatámogatásra a közalapítványnak, amely mára teljesen kiürült. Leszögezte: a parlamentnek kellene döntenie egy új keretösszegről.
*
Augusztus 29-i ülésén tárgyalja az MTV elnöke által készített konszolidációs csomagot a médium közalapítványának kuratóriuma – tudatta Czeglédi László, a testület MSZP-s elnöke. Elmondta: a nyári hatmilliárdos tőkejuttatás után ősszel további forrásokat kérnek a T. Háztól.
***
Elhúzódó szerződéskötés. Még nem írta alá Gát György producer és az MTV a Szerencsi, fel! című, európai uniós rajzfilmsorozattal kapcsolatos szerződést – közölte Csorba Mária. Gát lapunknak korábban azt mondta: múlt hét csütörtökén sor kerül az aktusra. Bár az MTV internetes portálján és a műsorújságban is az jelent meg, hogy már augusztus 10-én látható a rajzfilm, a bemutató csak szeptember 7-én lesz. Csorba ezt a tévedésüket hibának minősítette. Ismert: a Gát vezette konzorcium a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium közös pályázatán 174 millió forintot nyert el harminc rész elkészítéséhez. A producer saját bevallása szerint is a pályázat februári kiírása előtt megkezdte a gyártást. Az MTV további tizenegy rész elkészítését támogatja a tavasszal elnyert – az EU-kommunikációra fordítható – pályázati pénzből. (P. T.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.