Napközben emelkedés, a kereskedés kezdeti és végső szakaszában esés jellemezte az irányadó tőzsdeindexeket. Ezen a pályán mozgott tegnap a BUX is. A pesti tőzsde indexe minimális, kétmilliárd forintot alig meghaladó forgalomban csökkent 0,4 százalékkal.
Visszautasította a japán pénzügyminisztérium azokat a vádakat, amely szerint a jen felértékelődését megakadályozó intervenció során megkülönböztetett elbánásban részesített volna egyes kereskedelmi bankokat. A japán pénzügyminisztérium és a jegybank a múlt hónapban – húsz kereskedelmi bank közreműködésével – összesen 16,67 milliárd dollár értékben hajtott végre valutapiaci beavatkozásokat. A pénzügyi tárcát az a vád érte, hogy ezen megbízások során néhány pénzintézetet előnyben részesített. A Nikkei tőzsdeindex tegnap 1,65 százalékkal esett. Elsősorban nem a bankok és a pénzügyminisztérium közötti konfliktus, hanem a múlt hét végén ismertté vált amerikai makrogazdasági adatok miatt romlott a befektetői bizalom.
Európában a napközbeni emelkedést a bankszektor, valamint a technológiai ipar javuló kilátásai táplálták. A brit HSBC húsz százalékkal növekvő profitról számolt be, a német Infineon pedig osztalékfizetést helyezett kilátásba részvényeseinek.
A pesti tőzsdén a szokásosnál is gyengébb volt a tegnapi részvényforgalom: délig az üzletmenet az egymilliárd forintot sem érte el. A 0,1 százalékkal dráguló Matáv kivételével valamennyi vezető részvény ára csökkent. Az OTP és a Richter 0,2-0,5 százalékkal lett olcsóbb, a Mol árfolyama 1,3 százalékkal csúszott vissza. Pénteki megtorpanása után újabb ötszáz forinttal drágult a BorsodChem, s folytatta múlt heti jó szereplését a fél százalékkal erősödő Graphisoft.
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!