Kisiklott a Mol tehervonatának hét vagonja tegnap délelőtt Budapesten, a Budafok-Hárosi vasútállomáson. Négy kocsi gázolajat, három pedig PB-gázt szállított, s az előzetes szakvélemények szerint valószínűleg forgóvázhibásak lettek – tudtuk meg a vasútállomás forgalmi ügyeletén. Emiatt a vagonok lepattantak a sínekről, de szerencsére egyik sem borult fel, csupán megdőltek. Az egyik tartályból szivárogni kezdett a gázolaj, amelyet azonnal fel is takarítottak.
A fokozott tűz- és robbanásveszély miatt az első riasztásra tíz kocsival érkezett a helyszínre a tűzoltóság vegyimentesítő egysége, de egy kisebb gázolajszivárgáson kívül nem történt nagyobb baj – mondta el lapunknak Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Így a baleset után csupán a helyszínt biztosították a kerületi rendőrökkel együtt.
A huszonnyolc kocsiból álló szerelvényt a Mol indította el Ferencvárosból a százhalombattai finomítójába. A MÁV balesetelhárítói a vagonokat leválasztották a szerelvényről, a többit továbbengedték – mondta el lapunknak a vasútállomás forgalmi ügyeletese.
A szakértők megállapították: egy meglazult kerékabroncs miatt következett be a baleset – tudta meg a HavariaPress. A MÁV szakemberei estére befejezték a helyszíni vizsgálatot a Budafok-Háros vasútállomáson, a műszaki mentés lapzártakor még tartott.
Totális káosz az ellenzéki fejekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!