Őszinte helyzetértékelést vár a kormánytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris szerve. Az erre az évre várható államháztartási hiány és a hozzá kapcsolódó makrogazdasági kockázatok bemutatása az alapja annak, hogy a kormány középtávú programjának hitele legyen – közölte véleményét tegnapi ülése után a monetáris tanács. A program kiemelt feladata, hogy részletesen bemutassa, milyen konkrét lépéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy az Európai Unióban meghatározott szintre mérsékelje az államháztartási hiányt, s milyen elképzelésekkel kívánja kézben tartani az állam pénzügyi helyzetének egyensúlyát.
A stratégiának hitelesen és konzisztensen kell megjelenítenie a középtávon várható gazdasági folyamatokat, és be kell mutatnia, hogy a pályától való esetleges eltérésekre milyen terv alapján reagál a gazdaságpolitika.
A hazai kamatpolitikát irányító testület ezt azzal kapcsolatban közölte, tagjai üdvözölték a kormány abbéli szándékát, hogy elkötelezte magát az euróövezeti csatlakozás mellett.
A monetáris tanács egyébként már ez év július 21-i közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az euróövezeti csatlakozáshoz szigorú feltételeket kell az országnak teljesítenie. Ezen belül az államháztartási hiány és a pénzromlás ütemének – a maastrichti kritériumokban előírt tartósan alacsony szintre való – csökkentése 2006-ra komoly erőfeszítéseket követel meg a magyar gazdaságpolitikától – emlékeztetett az MTI.
Az euró 2008-as magyarországi bevezetéséről hozott kormánydöntés új dátumot jelölt ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). Ez alapján 2006 márciusa és 2007 márciusa között kell teljesíteni a maastrichti inflációs kritériumot, s ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban a hazai áremelkedés legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációjú EU-tagország inflációs átlagát.
A monetáris tanács tegnapi ülésén egyébként változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét.
Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!