Több mint háromszáz palesztin fogoly szabadon engedését kezdték meg tegnap délelőtt az izraeli hatóságok. A szabadulókat több ciszjordániai településen és a Gázai övezetben lévő Erezben adták át a palesztin hatóságoknak. A hivatalos lista alapján 342 rab nyerte volna vissza szabadságát, az izraeli hadsereg azonban csak 339 fogoly elengedéséről tett említést. Száz palesztin későbbi időpontban szabadulhat izraeli börtönéből. Izrael – jó szándéka jeléül – eredetileg 540 palesztin elengedését ígérte meg. Ezt a létszámot gondos mérlegelés után 442-re csökkentették. A palesztinok szerint azonban nem nagylelkű gesztusról, hanem mindössze porhintésről van szó, hiszen hatezer palesztin raboskodik Izraelben, így csak töredékük – mindössze öt százalékuk – kerülhet szabadlábra.
Eközben az izraeli rendőrség szabadon engedett 34 külföldi békeaktivistát, akiket kedden azért vett őrizetbe, mert megpróbálták megakadályozni az Izraelt a Jordán-folyó nyugati partvidékétől elválasztó biztonsági kerítés egy szakaszának felépítését. Az izraeli közszolgálati rádió kedd esti beszámolója szerint egy olaszt kiutasítottak Izraelből. A nap folyamán ugyanakkor egy izraeli katonai konvoj hatolt be Jerikóba, ahol kijárási tilalmat vezettek be.
Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!