Molnár Gusztáv politológus azt a véleményét fejtette ki a romániai Pro Europa Liga által szervezett szabadegyetemen, hogy Romániában az egykori történelmi régiókat kellene az ország mai alkotmányában rögzíteni. Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi etnikai vitát a kétnyelvűség bevezetése oldaná meg: úgy vélte, az itteni iskolákban egyaránt kötelező jelleggel kellene tanítani a román és a magyar nyelvet. Azt a meggyőződését fejtette ki, hogy az etnikai alapon létrehozott autonómia lehet eléggé hatékony.
Adrian Niculescu bukaresti történész arról beszélt, hogy magyar autonóm régiót kellene kialakítani Erdélyben, mivel nem kell számolni azzal a veszéllyel, hogy az ország szívében létrehozott autonóm régió elszakadhatna Romániától. A decentralizáció, a régiók létrehozása vagy az autonómia megteremtése nemcsak az Erdélyben élő magyarok, hanem az erdélyi románok számára is hasznos lenne – volt az általános vélemény a szabadegyetemen.
Az egyedüli ellenvéleményt Adrian Cioroianu történész fogalmazta meg, aki kifejtette: a románok nem akarják, hogy erővel kényszerítsék rájuk az autonómiát. Példaként említette, hogy miközben az illyefalvi szabadegyetemen néhány száz fiatal lelkesen üdvözli az autonómiát, az Erdélyben élő románok nagy része a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártra adja szavazatát.
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!