Politikai osztogatás?

Hogyan kaphattak százmilliós megrendelést az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló személyek érdekkörébe tartozó cégek az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványtól? – teszi fel a kérdést az alapítvány vezetőinek a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

2003. 08. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai osztogatás gyanúja merül fel az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) működése körül – nyilatkozta szombaton budapesti sajtótájékoztatóján Fazekas Róbert, a Jobbik Magyarországért Mozgalom XI. kerületi elnöke. Az EUKK-s pénzekből részesedő balliberális kötődésű cégek közül kiemelte a több mint százmillió forinttal „jutalmazott” Hill and Knowlton Kft.-t, melynek ügyvezető igazgatója Polgár Viktor, aki 1989 és 1990 között az MSZP szóvivője, majd az Állami Privatizációs Vállalat kommunikációs igazgatója volt. Szavai szerint a szélsőségesen balliberális 168 Óra több újságírója által jegyzett Well Kft. közel hatvanmillió forintot kapott. Hozzátette: a civil szervezeteknek hirdetett pályázat két legnagyobb összegét szintén baloldali ernyőszervezet kapta: az Európa Ház Egyesület hétmillió forinthoz jutott, míg a Magyar Teleház Szövetség Egyesület hat és fél millióhoz. A Jobbik arra is kíváncsi, hogy milyen feltételek alapján nyerte meg az EUKK-logó tervezésére kiírt 4,6 millió forintot az SZDSZ-es kampányban részt vevő Geszti Péter és Fatér Barna nevével fémjelezhető Arc Kft.
A Jobbik javasolja, hogy oszlassák fel a közalapítványt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.